„Lélekig ható érzés volt a kolostor falai között sétálni” – Beszámoló egy zarándoklatról

Pár héttel ezelőtt Varga Gábor atya felhívta a hívek figyelmét, hogy egynapos nagyböjti zarándokutat szervez. Az úti cél Ausztria – Lilienfeld, Heiligenkreuz, Lorettom – volt. Akkor elhatároztam, csatlakozom, hogy az út során hálát adjak családomért, imádkozzak betegtársaimért, és erőt kérjek az előttem álló feladatok elvégzéséhez – Füleki Lászlóné beszámolóját adjuk közre, aki résztvevője volt a rábacsanaki és a rábapordányi plébániák nagyböjti zarándoklatának

Március 9-én reggel izgatottan indultunk útnak egy jó kedélyű zarándokcsoporttal, Gábor atya vezetésével. Utunkat imádkozva tettük meg. Közben megcsodáltuk az osztrák tájra jellemző havas hegycsúcsokat, szőlőbirtokokat.

Az első megállónk Lilienfeld volt. Csodálatos panoráma veszi körül a ciszterci kolostort, mely 800 éves múltra tekint vissza.

A kolostorban egy magyar származású ciszterci szerzetes, Mór atya vezetett körbe bennünket. Nagyon vidám, jó humorú, közvetlen ember, élményvezetéssel mutatta be a kolostor látogatható részeit.


Hirdetés

Szinte észre sem vettük az idő múlását, ahogy végigsétáltunk a középkori kerengőn, a kútházon, az udvaron. A barokk könyvtár teljesen elvarázsolt.

Hamar közösségi kovácsolódott a rábacsanaki és a rábapordányi hívek csoportja. Fotó: Rábacsanaki Római Katolikus Plébánia

Nekem, aki első zarándokutamon vettem részt, lelkemet leginkább talán a szentmise érintette meg. A helyszín Heiligenkreuz gyönyörű temploma, az újjáépített keresztelőkápolna volt. A közös imádság, az énekek, a rövid elmélkedés után a szentbeszédet hallgatva arra gondoltam, milyen érdekes, hogy több településről érkeztünk, de itt most milyen erős közösség vagyunk. A szentmisét elhunyt családtagjainkért, betegekért ajánlottuk fel.

Heiligenkreuz – a világ legrégibb ciszterci kolostorában járva egy másik dimenzióba cseppentünk. Két dolog jutott az eszembe: az egyik a csend, a csendesség, a másik az idő. Milyen értékesek, és itt mindkettő szinte tapintható volt!

Elgondolkodtató az évszázadok munkája, a román, barokk, gótikus motívumok jelenléte a kolostorban. Szinte hihetetlen! Lélekig ható érzés volt a kolostor falai között sétálni.

Egy kicsit átfagyva indultunk a nap záró látnivalójának megtekintésére. Lorettom község kegytemploma híres búcsújáró hely. Fekete Madonnája előtti közös imánk méltó zárása volt zarándokutunknak.

Csodálatos élmény volt; lelkileg feltöltődve szerencsésen hazaérkeztünk a kora esti órákban. Remélem, ősszel újabb zarándokúthoz csatlakozhatunk Gábor atya szervezésében!

Forrás: Győri Egyházmegye

Címlapkép: csoportkép a rábacsanaki és a rábapordányi hívek ausztriai nagyböjti zarándoklatának résztvevőiről. Fotó: Rábacsanaki Római Katolikus Plébánia

'Fel a tetejéhez' gomb