„Ma már azért is harcolni kell, hogy legyen második gyermek, vagy akár megszülessen az első”

Régen a nagycsaládosokra helyezték a hangsúlyt, ma viszont már azért is harcolni kell, hogy legyen második gyermek, vagy akár megszülessen az első – hangzott el a Nők, mennyasszonyok, anyák tervekből valóság címen rendezett kerekasztal beszélgetésen. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) szervezésében Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, Vesztergom Dóra, Országos Kórházi Főigazgatóság Humán Reprodukciós Intézetének főigazgatója, Spéder Zsolt, Központi Statisztikai hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének vezetője, valamint Rövid Irén, a KINCS elemzési vezetője beszéltek demográfiai kérdésekről. A beszélgetést Fűrész Tünde, a KINCS elnöke moderálta. A rendezvényen bemutatták a Születési szakadék – Gyermektelen világ című dokumentumfilmet, ami mostantól magyar felirattal is elérhető.

A Születési szakadék – Gyermektelen világ című dokumentumfilm a világ több táján felvett személyes interjúkon keresztül mutatja be, miért csökken évtizedek óta a születések száma a fejlett világban, rávilágít a népesedési folyamatok mögött meghúzódó okokra, valamint azok várható hatásaira a jövőben. A rendezvényen részt vett a film rendezője, Stephen J. Shaw is, aki beszédében hangsúlyozta, a nem tervezett gyermektelenség jelenségén az segítene, ha az emberek minél korábban vállalnának gyereket, Magyarország pedig jó példa ebben – tette hozzá.

Nemzetközi megerősítések szerint is egyedülálló a magyar családpolitika, mert egyszerre erősíti az eszmét, miszerint családban élni jó, és segíti intézkedésekkel a családokat a teljes életútjuk során

– fogalmazott Hornung Ágnes, aki elmondta, mérföldkőhöz érkezett a magyar családpolitika, mert az elmúlt években megtörtént az eszme- és az eszközrendszer kiépítése, most pedig ezek közé kell egy kapocs, amit a testi-lelki-szellemi egészség erősítésével szeretnének megteremteni.

Változik a világ, változnak a felfogások, ezt pedig követni kell az intézkedéseknek is. Régen a nagycsaládosokra helyezték a hangsúlyt, ma viszont már azért is harcolni kell, hogy legyen második gyermek, vagy akár megszülessen az első

– mutatott rá az államtitkár, hozzátéve, a kormány kiemelten szeretné támogatni a 30 év alattiakat a gyermekvállalásban, ezért vezették be a 30 év alatti anyák szja-mentességét, valamint a diákhitel-tartozásuk elengedését.

A kor előrehaladtával rendkívüli mértékben csökken a termékenység, elsősorban a nőknél. Ezt rendkívül fontos lenne tudatosítani, egy felmérés ugyanis bebizonyította, az emberek többsége nincs tisztában azzal, mikor van a reprodukciós kor vége egy nőnél

– hívta fel a figyelmet Vesztergom Dóra. A főigazgató hangsúlyozta, a lombikkezelések sikerességét nagyon nagy mértékben a nő kora határozza meg: egy egészséges 40 éves nőnél egy lombikkezelésnél 9-10 százalék az esély arra, hogy a végén gyermeke születik, 42 éves korban ez az esély 2,3 százalékra csökken.

Megjegyezte, fontos tudni, hogy a férfiak esetében is romlik a nemzőképesség az életkor előrehaladtával. Vesztergom Dóra kifejtettem további orvosi megoldást jelenthetne a petesejtek preventív fagyasztása 35 év alatt, vagy a petesejt-adományozás lehetőségének megteremtése.

Spéder Zsolt kiemelte, Magyarországon az elmúlt 20 év alatt a kétszeresére emelkedett a gyermektelenek aránya, az 1977-ben születettek körében körülbelül 16 százalékos.

Ennek okát alapvetően a halasztgatásban látják, de létezik ma már tudatos gyermektelenség is

– hívta fel a figyelmet a szakértő, hozzáfűzve, a közvélekedés szerint a magas végzettségű, karrierépítő nőknél magas a gyermektelenek aránya, de a felmérésekben az látszik, hogy mostanra az alacsony státuszúak körében hasonlóan magas ez a szám, főleg azért, mert nem találnak partnert maguknak.

A család egy kaland, ahol vannak izgalmas dolgok amit együtt kell megélni, de ezt csak az tudja aki megtapasztalja

– emelte ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének vezetője.

Rövid Irén, a KINCS elemzési vezetője ismertette az intézmény múlt évi kutatását, amelyben arra keresték a választ, mit gondolnak az emberek a gyermektelenség okairól:

  • Az eredmények szerint a válaszadóknak csak egy százaléka gondolta azt, hogy a gyermektelenség ideális állapot, a többség legalább két gyereket tart ideálisnak, ugyanakkor a válaszadók is tapasztalták, hogy 2011. és 2022. között jelentősen megnőtt a 40 évesnél idősebbek körében a gyermektelenek száma.
  • A gyermektelenséget befolyásoló tényezők között a megkérdezettek a tartós párkapcsolat hiányát sorolták az első helyre, majd a karrierépítést, az anyagi okokat és a meddőségi problémákat említették.
  • A 40 év feletti válaszadók szintén a párkapcsolat hiányát tartották a legnagyobb problémának, a meddőségi problémákat azonban már a második helyre sorolták

– ismertette a részleteket Rövid Irén. Fűrész Tünde Kopp Máriát idézte, aki a magyar családpolitika egyik fő mottóját is megfogalmazta, hogy „Szülessenek meg a kívánt és tervezett gyerekek.” – A KINCS elnöke hozzátette, már nem csak ezért kell dolgozni, hanem hogy a vágy is megszülessen a fiatalokban. 

Fotók: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb