Ferenc pápa: Az egyház legyen védett hely a kiskorúak számára

Az egyház olyan hely legyen, amely minél nagyobb védelmet tud nyújtani a kiskorúak és a kiszolgáltatott felnőttek számára – hangoztatta Ferenc pápa a tíz éve felállított Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottsága tagjait fogadva a Vatikánban csütörtökön.

Ferenc pápa kijelentette, hogy az egyháznak továbbra is minden erejével el kell köteleznie magát a visszaélések megelőzése érdekében, határozottan el kell őket ítélnie, és könyörületes figyelmet kell fordítania az áldozatok felé. A visszaélések botrányával és az áldozatok szenvedésével szemben „elbátortalanodhatunk, mivel a megtört életek újraszövése és a fájdalom gyógyítása nagy és összetett kihívást jelent. Mindez azonban nem csökkentheti elkötelezettségüket; sőt, arra bátorítalak benneteket, haladjatok tovább annak érdekében, hogy az egyház mindig és mindenhol olyan hely legyen, ahol mindenki otthon érezheti magát, és ahol minden ember szent” – mondta az egyházfő.

Kiemelte: az egyházi szolgálatban az áldozatokhoz való közelség nem „absztrakt fogalmat, hanem nagyon konkrét valóságot” képvisel, ami meghallgatást, beavatkozást, megelőzést, segítségnyújtást jelent.

Úgy vélte, mindenkinek, de kiemelten az egyházi hatóságoknak közvetlenül ismerni kell a visszaélések okozta következményeket.


Hirdetés

Hagyjuk magunkat megrázni az áldozatok szenvedésétől, egyenesen az ő hangjukat hallgatva, közelségben hozzájuk, ami gyakorlati döntésekkel enyhülést és segítséget ad, és mindenki számára más jövőt teremt

– hangoztatta az egyházfő.

Hozzátette, nem fordulhat elő, hogy a visszaélést elszenvedők nem találnak befogadásra és meghallgatásra, mivel az jelentősen növelheti szenvedésüket. Megjegyezte, hogy a segítségnyújtáshoz személyes elkötelezettség, valamint szakértelem is szükséges.

A pápa köszönetet mondott a bizottságnak az utóbbi tíz évben végzett munkájáért. Elmondta, a munka nagy része bizalmasan, a színfalak mögött zajlik, az érintettek tiszteletben tartásával. A bizottság tevékenységének eredményei azonban látszanak – tette hozzá Ferenc pápa – a helyi egyházakkal végzett együttműködésnek köszönhetően is. A pápa elmondta, hogy a bizottság felállításakor „megbízható eszközöket” szorgalmazott az áldozatok és túlélők befogadása és gondozása érdekében, és ezzel egy időben azt, hogy a helyi közösségek önállóan is képesek legyenek megelőzést és védelmet nyújtani, a világnak elsősorban azon részein, ahol hiányosak voltak a források és a tapasztalat.

Ferenc pápa 2014. március 22-én hozta létre a kiskorúak védelmével foglalkozó pápai bizottságot. A húsz fős, egyházi és világi szakértőkből álló tanácsadó testület célja, hogy kezdeményezéseket javasoljon a pápának a kiskorúak és kiszolgáltatott felnőttek védelmében, hogy ne fordulhassanak elő szexuális visszaélések az egyházban. A bizottság minden évben márciusban tartja plenáris ülését, mellyel egy időben éves jelentést is átad a pápának.

(MTI)

Címlapkép: Ferenc pápa köszönetet mondott a Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottságnak az utóbbi tíz évben végzett munkájáért. Fotó: MTI/EPA-ANSA/Maurizio Brambatti

'Fel a tetejéhez' gomb