Szivárványcsaládok hívői

Pénteken, a szivárványcsaládok népszerű arcai lépnek fel a gyermeki abúzus ellen. Igen álságos, hogy a fellépők közül sokan, a Szivárványcsaládokért Alapítvány kártyajátékának népszerűsítői.

Az Alaptörvény rögzíti nagyon helyesen, hogy a család az egy férfi és egy nő szövetségén alapul, valamint azonos nemű párok nem fogadhatnak örökbe. Mindez keresztény értékrendünkön alapul, amihez a kormány rendületlenül ragaszkodik, dacolva az EU-val, mely előírná nekünk a „szivárványcsaládok” úgynevezett emberi jogait. Ezzel szemben állunk az egész liberális világ „értékrendjével”, ami valójában az eredeti ősi, klasszikus keresztény értékek negligálása.

Nekik nincsenek értékeik, mert elfordultak tőle. Valójában az EU tért el az értékektől, hogy kiszolgálja a „világ fejedelmét” a sötétség erőit, mely kezdettől fogva Isten ellen küzd. Az EU zászlaja alatt és pénzével működnek itthon azok a civil szervezetek, melyek az emberi jogok, az egyenlőség hamis jelszavai alatt küzdenek az Alaptörvény családvédelmi intézkedése, a Gyermekvédelmi törvény keresztény értékei ellen. Különösen hangos a Szivárványcsaládokért Alapítvány, melynek hangját a Telex baloldali lap még felerősítette, népszerűsítve „A család az család” kártyajátékot és interjút készítve az alapítvány tagjaival ez „örvendetes” esemény kapcsán.

A Szivárványcsaládokért Alapítvány a kormány keresztény értékrendje ellen küzd, amikor a családrombolásban vesz részt projektjeivel, de végső soron Isten ellen intézi támadásait. Még 2020-ban indították el „A család az család” kampányukat, 2023 őszén pedig A család az család kártyajátékukat. Most pedig bőszen reklámozzák. Mi a céljuk? Ha utána nézünk az interneten, ezt találjuk:

A Szivárványcsaládokért Alapítvány célja, hogy megmutassa, nem csak egy anya és egy apa alkothat családot. Kampányaival arra hívja fel a figyelmet, hogy minden kisgyerekes családot azonos jogok és támogatás illet meg. Akkor is, ha a szülők azonos neműek. A Szivárványcsaládokért Alapítvány is jelölt az Év Embere díjra.

A honlapjukon, pedig ezt találjuk:

Az alapítvány célja, hogy a magyarországi alternatív családokban élő LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer) szülőknek és gyermekeiknek pszichológiai, közösségi és jogi segítséget nyújtson, valamint társadalmi szinten javítsák e családok megítélését és lehetőségeit.

Azaz nem más a céljuk, minthogy népszerűsítsék az azonos nemű párkapcsolatban élést, és mint családot fogadtassák el, ezt jogszabályi szinten is elérjék. Láthatjuk azonban, hogy a kormány még a beígért EU-s szankciók, a visszatartott pénz ellenére sem hajlandó eltérni a keresztény értékektől, Isten törvényeitől. Ezzel az európai országok közül már egyedül maradtunk, hiszen Lengyelország kezd kiesni mellőlünk, a kormányváltás óta.

A Szivárványcsalád Alapítvány tagjai azt mondják, hogy „Egyre szűkül a család fogalma, párhuzamosan pedig fut a valóság”. Nagy ovációval nyilatkoztak arról, hogy az RTL kikérte a KSH adatait, és e szerint már több mint 4100 szivárványcsalád él országunkban, a diszkriminatívnak nevezett törvények ellenére. Azaz, megtriplázódott 2016 óta az azonos nemű párok által örökbefogadott gyereket nevelő családok száma. Nyilván a törvény kijátszásával, mert párok nem fogadhatnak örökbe. Nagy öröm szerintük, hogy láthatóvá váltak a szivárványcsaládok, ami növeli az elfogadást. Céljuk a természetessé tétel, ahogy a párok elfogadtatásának is, ne lehessen többé természetellenesnek nevezni, ahogy eddig a Biblia tette. A Biblia „természetellenes” szokásról ír, ami „utálatosság”. Ezt nyilván nem akarják elfogadni, azaz megvetve Isten szavát, saját kényük-kedvük szerint élnek. A Szentírás szerint, elnyerik érte megérdemelt jutalmukat, de még azok is, akik támogatják őket. Arról nem is beszélve, hogy életmódjukkal megbotránkoztatják a „kicsiket”.

Aki a gyerekeket megbotránkoztatja, az „jobb, ha malomkövet köt a nyakára”- írja a Biblia. Ők pedig nem átallnak a szeretetről beszélni. Mondják, hogy a szivárványcsaládok éppúgy szeretetben nevelik a gyerekeket, mint a heterók, ezért követelnek egyenlő jogi feltételeket. Előbb csak áldást, aztán házasságot és örökbefogadást. A baj az, hogy ez a szeretet mérgező.

A Szivárványcsaládokért Alapítvány panaszkodik, vádaskodik a világra, a kormányra. Miért néznek furcsán az Anyák napján megjelenő két anyukára, vagy a férfinemű anyára? Orbán Viktor gyűlöletbeszédet mondott szerintük, ezért feljelentették az Ombudsmannál 2020-ban. A beszéd a következő volt: Magyarország a homoszexualitás tekintetében toleráns, türelmes ország mindaddig, míg békén hagyják a gyerekeinket” Mi a probléma a beszéddel? Az LMBTQI embereket kirekesztette, ezzel a sztereotípiákat erősítette. Aztán felháborító az a gyermekvédelem, ahol már az is baj, ha tudomást szereznek az eltérő nemi irányultságúakról. Mindezt aláírta az összes kétes civilszervezet, mely hasonló „nemes” célokért küzd. Ilyen, mint a Budapest Pride, Labrisz leszbikus egyesület, LMBT Szövetség, Amnesty International, Helsinki Bizottság.

Ezeknek a szervezeteknek a projektjeit (23/24), az EU bőségesen támogatja, 59 988 euró összeggel. Ennek fejében, gondosan megtervezett programjaikon éves LMBTQ családi találkozót tartanak, és számtalan érzékenyítő foglalkozást a társadalom, különböző rétegeinek.

Érdekérvényesítésük területén, határozott célokat fogalmaznak meg. Többek között, a gyereket nevelő azonos nemű párok jogi elismertetését, követelik, hogy a tantervi szabályozásban jelenjen meg a szexuális irányultság és nemi identitás kérdése. Javuljanak a nemváltás jogi, intézményi és finanszírozási feltételei. Mindeközben az emberi jogokra hivatkoznak, az egyenlő emberi méltóságra, ami mindenkit megillet. Keresik a pártok támogatását, velük kezdeményezik a párbeszédet. Felvették a kapcsolatot, az MSZP-vel, DK-val, Lehet más a politika, Párbeszéd Magyarországon pártokkal, velük tanácskoztak.

Akik nem értenek velük egyet, azt előítéletesnek tartják. Felháborítónak mondják, hogy a 21-ik században, Európa közepén hátrányos megkülönböztetésben részesülnek, a családbarátnak nevezett országban. Azon is felháborodtak, hogy nem tudták megtartani a „Meseország mindenkié”, homoszexuális szerelmet népszerűsítő könyv felolvasó estjét.

De vajon rádöbbennek-e valaha, mit tesznek a gyerekekkel? Felfogják-e valaha, hogy bűnben élnek, ebben a korban, mely a bűnt nem tekinti bűnnek?

„Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.(Mt18,6)

Pók Katalin

A címlapképen  Pál Marci és Hanol Ádám,  a #csaladazcsalad mozgalom alapítói. Szivárványcsaládokért Alapítvány Facebook-oldalán található kampányfilm

'Fel a tetejéhez' gomb