Közterületi imádkozásra hív a 40 Nap Az Életért kampánya

Közterületi imádkozásra szólítja a keresztényeket a 40 Nap Az Életért kampánya, február 14 – március 24 között. Békés jelenlétünkkel, csendes imádkozással, böjttel, Isten dicsőítésével, közbenjárunk Istennél a válsághelyzetbe került kismamákért és a méhükben növekvő utódaikért – fogalmaztak a közleményben.

A 40 Nap Az Életért célzott életpárti kampány, amelynek célja, hogy ima, böjt és békés jelenlét révén felhívja a figyelmet arra, hogy az élet a fogantatással kezdődik, 40 napon, napi 12 vagy 24 órás imaszolgálat váltott imádkozókkal közterületen. Azt írták:

Kívánjuk, hogy rendeződjenek a szülői kapcsolatok, a körülmények, hogy a megszületendő baba családban, szeretetben, megfelelő körülmények között tudjon felnevelkedni.

Megjegyezték, Budapesten, hetedik alkalommal, a Semmelweis Egyetem II. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika előtti parkban, a Hugonnai Vilma téren leszünk megtalálhatóak 2024. febr. 14 – márc 24 -ig naponta 7-19 óráig.


Hirdetés

A címlapképen egy résztvevő imádkozik a Szent László ünnepe alkalmából tartott szentmisén a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen 2020. június 28-án.
MTI/Komka Péter

'Fel a tetejéhez' gomb