Igazságot szolgáltattak az imádkozó rendőrnek

rendőrnek

Luisville város önkormányzata 75 000 dollárt köteles fizetni annak a rendőrnek, akit korábban elmarasztaltak, amiért egy abortusz klinika előtt imádkozott.

Tavaly február 20-án Matthew Schrenger rendőrtiszt az EMW Női Sebészeti Központ előtt imádkozott édesapjával a 40 nap az életért megmozdulás keretében. Az őt képviselő ügyvédi iroda, a Thomas More Társaság szerint a veterán rendőr közterületen, szolgálati időn kívül vett részt a kezdeményezésben.

Ennek ellenére a megmozdulás után nem sokkal felfüggesztették, és rendőrségi eljárást indítottak ellene. Indoklásként felhozták ellene, hogy egyenruhát viselt imádkozás közben, noha az egyenruha fölött kabát volt rajta.

A térfigyelő kamerák felvételein látszik, hogy Schrenger háromnegyed óráig imádkozik a klinika előtt, miközben fel-le sétálgat egy „imádkozzunk az abortusz megszűnéséért” táblával.

Végül, tavaly októberben szövetségi perrel fordult a helyi polgármesterhez és rendőrfőkapitánysághoz. A bíróság 75 000 dollár kártérítést ítéltek oda a férfinak, amit a Louiseville-i önkormányzat köteles kifizetni.

A rendőrt képviselő Matt Heffron szerint „az igazságtalana bánásmód egyértelműen rámutat, hogy Schrengerrel szemben – életpárti álláspontja miatt – ideológiai diszkriminációval jártak el”. Az ügyvéd azt is elmondta a WDRB News-nak, hogy Schrenger „nem vett részt semmilyen politikai megmozdulásban, csak békésen imádkozott. És mégis megbüntették ezért a békés magatartásáért”.

Heffron szerint a rendőrség kettős mércével áll az ilyen esetekhez.

„A Screngerrel történtek azért is különösen bosszantóak, mert korábban a Louiseville-i rendőrök közül többen is munkaidőben, egyenruhában vettek részt politikai megmozduláson, amit a rendőrség elfogadhatónak tartott. Máshogy kezelték a mostani esetet, mint azokét a rendőrökét, akik egyértelműen politikai indíttatásból vettek részt LMBTQ+ és BLM tüntetéseken”.

A Thomas More Társaság szerint rendőrségi nyilvántartások bizonyítják, hogy ezekben az esetekben a rendőrség nem rendelt el felfüggesztést, sem más szankciót a résztvevő rendőrökkel szemben.

Forrás: CNA

Címlapkép: Pixabay

Végre a magyar mozikban is bemutatják az életvédő filmet

Iratkozzon fel hírlevelünkre