Ferenc pápa lezárta az ökumenikus imahetet: Menjünk tovább az egység felé, ez Isten akarata

A Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában vezette a vesperást a pápa Szent Pál megtérése ünnepén, amellyel lezárta a keresztények egységéért tartott imahetet. Homíliájában a szív megtérésére szólított: csak akkor leszünk egységben, ha úgy szeretjük egymást, hogy nem hivatkozunk a múltra és nem mutogatunk ujjal egymásra, ha Isten nevében testvérünket helyezzük önnön vallási rendszerünk elébe.

„Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?” „De ki az én felebarátom?” Ez a két kérdés hangzott el az evangéliumi szakaszban, amit a vesperáson felolvastak (vö. Lk 10, 25-37). Ferenc pápa rámutatott, hogy az elnyerjem szó birtoklást fejez ki, ami egy téves vallásosságra utal, hiszen a birtokláson alapul, nem pedig az ajándékon, ahol Isten eszköz céljaim eléréséhez, nem pedig cél, akit teljes szívemből szeretek. A másik kérdés pedig a felebarátra vonatkozik.

Ha az első kérdésnél fennállt a veszély, hogy Istent saját énünkre korlátozzuk, ez utóbbi megosztani próbál. Szétválasztani az embereket a szerint, hogy kit szeressek és kiről nem kell tudomást vennem. A megosztás sosem Istentől való, hanem az ördögtől, a nagy megosztótól

– figyelmeztetett a pápa, majd hozzátette, Jézus azonban nem elmélettel válaszol, hanem az irgalmas szamaritánus példabeszédével, egy konkrét történettel, ami minket is megszólít. 

Csak ez a szeretet, mely ingyenes (önzetlen) szolgálattá válik, csak ez a szeretet, melyet Jézus hirdetett és megélt fogja az elszakadt keresztényeket közel hozni egymáshoz. Igen, csak ez a szeretet, mely nem tér vissza a múlthoz, hogy elhatárolódjon vagy ujjal mutogasson; csak ez a szeretet, amely Isten nevében előbbre helyezi a testvért önnön vallási rendszere hajthatatlan megvédésénél, csak ez a szeretet fog egyesíteni minket. Előbb a testvér, aztán a rendszer.

– szögezte le a Szentatya. 

„De ki az én felebarátom?” ez a kérdés mindannyiunkhoz szól, egyénként és egyházként egyaránt. „Közösségeink felebarátként viselkednek?” „Vagy elbarikádozzák magukat saját érdekeik védelmében, féltve őrizve önállóságukat, bezárkózva saját előnyeik számítgatásába?”

– tette fel a kérdéseket Ferenc pápa, hozzáfűzve, mert ha így lenne, akkor nem pusztán stratégiai hibáról lenne szó, hanem az evangéliummal szembeni hűtlenségről. Visszatérve az első kérdésre a Szentatya kiemelte, hogy Szent Pál, akinek megtérését ünnepeljük, helyesen fogalmazott, amikor nem célokat tűzött ki, hanem egyszerűen megkérdezte: „Mit kell tennem, Uram?”

Szent Pál megtérése egy egzisztenciális fordulatból születik, ahol a prioritás már nem az, hogy minél jobban megfeleljen a törvénynek, hanem hogy engedelmes legyen Istennek, teljesen nyitottan az ő akaratára. Ha Isten a kincs, akkor a mi egyházi programunk csak abból állhat, hogy az ő akaratát teljesítjük, az ő szándékait keressük

– fogalmazott Ferenc pápa, hozzátéve, az Úr akarata pedig az egység, hogy mindannyian egyek legyenek – ahogy Jézus kéri az Atyát. Ennek megvalósításához szükség van az imára és a szív megtérésére.

Ez az út: együtt haladni és együtt szolgálni, az imát téve az első helyre

– mondta a pápa, majd az kérte, hogy imádkozzunk az egységért. A Szentatya köszönetet mondott Burkina Faso keresztény közösségeinek, akik elkészítették az idei ökumenikus imahét segédanyagát. Azért fohászkodott, hogy a felebarát iránti szeretet lépjen az erőszak helyébe, amely az afrikai országot sújtja. Ferenc pápa így zárta homíliáját:

Kelj föl – szól valamennyiünkhöz és egységkeresésünkhöz Jézus. Keljünk föl tehát Krisztus nevében fáradságainkból és szokásainkból, és folytassuk, menjünk előre, mert ő ezt akarja, azért, hogy a világ higgyen!

Forrás: Vatican News

A címlapképen Ferenc pápa heti általános audienciájára érkezik a vatikáni Szent Péter téren 2023. március 8-án.
MTI/AP/Andrew Medichini

'Fel a tetejéhez' gomb