A kommunizmus vértanúja volt – Szegeden mutatták be a Györgypál Albert életéről szóló könyvet

Nagy érdeklődés övezte Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási püspöki helynöke szerda esti könyvbemutatóját, zsúfolásig telt a Szegedi Dóm Látogatóközpont tágas konferenciaterme – írta az eseményről szóló tudósításában a delmagyar.hu.

A Rongyosan az Isten előtt című kötetet Kuzmányi István, a Magyar Kurír főszerkesztője mutatta be a közönségnek.

A könyvben a szerző Györgypál Albert vértanú életét dolgozta fel, akiről Kuzmányi István úgy fogalmazott, hogy:

a magyar katolikus egyház ismeretlen ismerőse, fénylő csillaga, akinek életében benne van a 20. század magyar történelme.


Hirdetés

Kiemelte, hogy Györgypál Albert atya élete, áldozata, lelkülete egyaránt példaértékű lehet bárki számára. Hangsúlyozta:

a keresztény ember egy vértanú halálára másképp emlékezik, ugyanis aki a hitéért áldoz bármit is, az számukra nem kudarc, hanem dicsőséges győzelem.

Serfőző Levente az este folyamán elmondta: mélyen és elkötelezetten hitvalló életút vezethetett el addig, hogy Györgypál Albertet hittanosai és ismerősei már ravatalakor szentként tisztelték.

A szerző arra buzdította hallgatóságát, hogy kérjék Berci atya közbenjárását boldoggá avatási folyamatának előmozdítása érdekében. Hangsúlyozta: Györgypál Albert a kommunizmus áldozata volt, ravatali reverendáját ereklyeként szabdalták össze a hívek, így rongyosan ment az Isten elé, de az Úr menyegzői köntöst adott rá.

Címlapkép: Kuzmányi István, a Magyar Kurír főszerkesztője, Serfőző Levente, a könyv szerzője és Zsuffa Tünde író, az est moderátora. Fotó: delmagyar.hu/Karnok Csaba

'Fel a tetejéhez' gomb