Emelkedett a Babaváró támogatás összege

Idén 10-ről 11 millió forintra emelkedett a Babaváró támogatás összege, amely – ugyanúgy ahogyan eddig – kamatmentes kölcsönként járul hozzá a gyermeket tervező házaspárok otthonteremtési terveihez. A Credipass pénzügyi szakértői összeszedték és összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat a kölcsön kapcsán.

A Babaváró támogatás egy 20 évre igényelhető, szabad felhasználású, jelzálogfedezet nélküli, kamatmentes kölcsön, amelyet az 5 éven belül gyermeket vállaló házaspároknak érdemes igénybe venniük, akár már a várandósság alatt is.

Az összeget lakásvásárlásra, hitelkiváltásra, vagy akár új autó vásárlására is fordíthatják az igénylők.

A futamidő végéig járó kamatmentesség a gyermek hitelfelvételt követő 5 éven belüli érkezése esetén biztosított. Ha ez a feltétel nem teljesül, akkor az 5. év után tulajdonképpen egyfajta személyi kölcsönné alakul át a hitel, és az addig igénybe vett kamattámogatást a határidő lejárta után, 120 napon belül vissza kell fizetni.

„Az igénylés feltételei jogszabályban meghatározottak. A kölcsönt kizárólag házaspárok igényelhetik közösen, és nem állhat fenn olyan tény, vagy körülmény, amely kizárhatja a gyermekvállalást. Új szabály, hogy a feleség életkora 18 és 30 év közötti lehet, de átmeneti szabályozásként amennyiben a feleség legalább 12 hetes várandós, akkor 30-41 év közötti életkor esetén is igénybe vehető a hitel 2024. december 31-éig. 2025-től azonban kizárólag a 30 év alatti nők lesznek jogosultak az igénylésre. Ezek mellett feltétel még a köztartozás-mentesség, a magyarországi lakcím mindkét fél esetében, valamint az egyik fél minimum 3 éves tb jogviszonya. Természetesen ezen felül is számos követelmény van, aminek meg kell felelni a Babaváró hitel igényléséhez – ezekről érdemes pénzügyi szakértővel egyeztetni.” – tanácsolta Fülöp Krisztián, a Credipass magyarországi vezetője.


Hirdetés
A támogatás előnye továbbá, hogy az érkező gyermekek után három évre szüneteltethető a törlesztés, ha egynél több gyermek születik, a hiteltartozás csökkenthető, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes tőketartozás elengedésre kerül, vagyis megszűnik a hitel.

Érdekesség még, hogy a tavalyi, 2023-as év első 9 hónapjának adatai alapján, a lakhatás minőségének javítása volt az egyik legnépszerűbb hitelcélja a Babavárót igénylő házaspároknak. A Credipass ügyfeleinek 92,6 százaléka jelölte meg ugyanis a lakásvásárlást, -felújítást, -bővítést vagy korszerűsítést a támogatási összeg felhasználására.

Jó hír továbbá, hogy a CSOK Plusz, illetve a Falusi CSOK mellett is igényelhető a kölcsön, tehát a támogatási formák kombinálhatóak egymással.

Születéstől a szülővé válásig segíti a kormány a családosokat

Címlapkép: Anyuka éppen szelfit készít a gyermekével. Fotó: Drazen Zigic/Freepik

'Fel a tetejéhez' gomb