Molnár Miklós atya: Beleszólhat az életembe?
Divatos tiltani, hogy bárki is beleszóljon az életünkbe. Gyakran hallunk olyan megfogalmazásokat, melyek arra bíztatnak: „légy önmagad, ne hagyd, hogy más határozza meg, milyennek kell lenned”! Persze, van egy fajta álszentség a mögött, hogy leggyakrabban olyan helyről halljuk ezeket a bíztatásokat, melyek nagyon is szeretnék befolyásolni, milyenekké válunk, de most nem is ezért hozom fel ezt a jelenséget! Amivel ma szeretnék foglalkozni, hogy kinek, milyen beleszólást érdemes engedni az életünkbe! Már, ha persze, valaki engedi, hogy beleszóljak ezekkel a gondolatokkal az ő életébe!
Farsang idején sok évszázados hagyománya van annak, hogy szerepeket próbálunk ki. Ezek régen a tél elűzésére, mintegy tavasz hívogatónak voltak megkreálva. Manapság azonban már elszakadt az eredeti jelentésétől és csak a fantáziánk és a lehetőségeink, képességeink szabnak határt annak, hogy milyen szerepet választunk. Van értelme a szerepjátékoknak? Értem én, hogy más egy erről szóló időszakban beöltözni valaminek, és más a hétköznapokban megjátszani egy szerepet! Azért én mégis úgy gondolom, érdekes kérdések ezek!
Kezdjük onnan, hogy a gyermek, amikor fejlődésben van az identitása, kipróbál szerepeket. Ez természetesen nem áll meg a biológiai, vagyis a valós neménél, hanem gyakran megpróbál más mintákat is. Az identitását elméletileg ezek a szerepek nem veszélyeztetik. Hiszen inkább a flexibilitását és a későbbi stabilitást szolgálják. Vannak nagyon férfias felnőttek, akik barbieval játszottak és nagyon nőies hölgyek, akik autókért rajonganak. Nem függ össze minden esetben a szerepjátszás és az identitás. Ez éppen így lenne a nemi identitáson túli rétegeivel is az önazonosságnak. Azért, mert valaki egy horrorfigurának öltözik még nem lesz sorozatgyilkos, vagy attól, mert bohócnak, nem lesz nevetséges.
Ahogy a gyermek elkezdi gyakorolni a saját identitásának szerepeit, otthonosságra tesz szert bennük. Éppen úgy, ahogyan leutánozza a szülei arcmimikáját, hanghordozását, gesztusait. Ezek által egyre konkrétabbá válik az identitásának számos pillére. A haragkezelést, a kötődést és még sok mást is így tanulgatunk el. Amikor megéli, hogy egyes szerepekben otthonosabban érzi magát, természetesen hozzákapcsolódik majd számos önmeghatározás. Egy ilyen méretű cikkben, ennél nem mennék mélyebben most bele az identitás kialakulásába. A lényeg, hogy van az a típusú szerepjáték, amely mentén egyre inkább kialakul és megszilárdul az identitás.
Ettől érdemes megkülönböztetni azokat a szerepjátékokat, melyeket éppen valami hiányérzet alakít ki bennünk! Ugyanis, míg eddig az egyik főmotívum a kíváncsiság és az elsajátítás volt, most megjelenik egy új fajta, mely az érzett hiányosságok betöltését célozza meg. Ezekben az esetekben nem lesz meg az otthonosság élménye a szerep megélése közben. Inkább olyan, mintha egy nagyobb öltönyt viselne az illető, mint a saját mérete. Ennek hátterében a vélt, vagy valós elvárásoknak való megfelelés vágya áll. Lehet ez egy olyan szerep, melyben jobbnak mutatom magam, mint amilyen vagyok, pl. karitatív tevékenységek közepette, hogy aztán elismerést zsebeljek be, vagy amikor az állásinterjún jártasabbnak igyekszem mutatni magam a szakmában, mint amilyen vagyok. Persze, lehet súlyosabb is, mint amikor valaki férfiasabbnak akar látszani, mint amilyennek érzi magát, vagy keményebbnek, hogy elfedje a szorongásait. Ez a második típusú szerepjátszás olykor hozhat fejlődést is, de gyakran kudarcélményekhez és elmagányosodáshoz vezet, mivel elégtelennek bizonyul sok esetben a valódi cél eléréséhez.
Muszáj erről az alapról indulnunk ahhoz, hogy megértsük, miket érdemes a határhúzásoknál figyelembe vennünk, hogy azok ne kárunkra, hanem épülésünkre szolgáljanak! Ugyanis, az tudja a legjobban belőni a másik emberrel szembeni határait, aki ismeri a saját képességeit, természetét, lehetőségeit. Gyakran látjuk annak káros következményeit, amikor valaki nem ebből a biztonságból indul. Sokak számára nevetségessé válik az élete, mert többet gondol magáról, mint ahol valójában tart. Vagy éppen képtelen kijutni egy gödörből, mert nem tudja elfogadni a külső, esetleg objektívebb szempontokat, melyek megmenthetnék az életét, vagy szerettei életét. Nem érti mi viszi rá, hogy éveket, évtizedeket eltékozoljon az életéből, mire végre elkezd a valódi problémájával foglalkozni. Ahhoz, hogy sejtésünk legyen, kinek, mennyi teret kellene engednünk az életünkben, jó először tudni, ki vagyok én, milyen területeken érzem helyemen magam és hol „kényszerülök” másnak mutatni magamat, mint ami igazában vagyok!
Ha legalább magammal szemben őszinte vagyok és meg merem fogalmazni azokat a területeket az életemben, ahol hiányosságokkal küzdök a saját önazonosságom tekintetében, már találok irányokat, amelyekben nem érdemes csak magamra hallgatni. Egy egészséges társadalmi egységben, legyen ez család, vagy baráti/ismerősi kör, esetleg közösségek, amelyekhez tartozom, mindig kapok visszajelzést arról, ahogyan élek, amilyen vagyok, amiket csinálok stb. Ez a közösség formáló ereje, ami önmagában nem rossz, vagy jó. Azt, hogy ez esetleg milyen előjelű lesz, többek között olyanok határozzák meg, mint hogy el tudom-e engedni a fülem mellett azokat a dolgokat, melyeket nem szeretnék beépíteni az életembe, vagy túlzottan befolyásol minden vélemény. Vagy, hogy a másik milyen stílusban mondja el nekem a véleményét: képes-e teret hagyni nekem a döntésre, vagy mindenestül rám akarja erőszakolni a meglátásait. De attól is függ, hogy képes-e építeni az ő szempontja, vagy csak üres kritikát fogalmaz meg. Sok más mellett, az egyik fő kérdés az lesz, mennyire vagyok helyemen, vagy mennyire játszok szerepeket. Ugyanis, aki szerepet játszik, általában vagy aláveti magát a másik véleményének, vagy minden megfogalmazott szempontot kritikaként és támadásként fog majd fel.
Nagy veszteség, ha semmilyen teret nem engedek másoknak, hogy az életemről, vagy az életemhez hozzászóljanak. Egysíkú és sokszor értelmetlenül hiányos életformát alakíthatok így ki. Ezen nem sokat segít az sem, ha a személyes kapcsolataimban senkit nem engedek megszólalni, míg a közösségi médiában, vagy nagy általánosan megfogalmazott véleményvezérek által elmondottakat komolyan megfontolok. Az általános és sablonos tanácsok, szinte mindig kisebb haszonnal fognak járni. Sőt, nem egyszer szintén új, elérhetetlen mércét állítanak majd elém.
Akkor, hogy érdemes meghúzni a határokat? Az egyik szempont, ha senkire nem hallgatok, különösen is fontos, hogy legalább belső mércém és igényem legyen a fejlődésre. Enélkül csak visszafejlődés lesz. Jó tudatosítanom, hogy kik azok, akiknek a véleménye túlzottan elnyomja a szabadságomat! Ha ők alapvetően úgy élnek, ahogy számomra nem szimpatikus, nem hiteles, akkor lehet, hogy nagyobb távolságot érdemes felvenni tőlük. De ha én keveredtem nehéz helyzetbe és ők csak az aggódó családom, akik kétségbeesetten igyekeznek segíteni, ezért határozottabban és keményebben fogalmaznak, akkor nem valószínű, hogy el kell távolodnom tőlük, sőt! Aztán érdemes megfontolni, hogy magukról hogy beszélnek az illetők és az mennyire kongruens a valósággal.
Ha van mit tanulni tőlük, legalább a szempontjaikat érdemes megfontolni. Fontos szempont lehet, hogy mennyire szakemberei bizonyos témáknak! A nevelési tanácsadók, vagy dietetikusok, sportorvosok, vagy tanárok vélhetően tudni fogják valóban, hogy mire érdemes odafigyelni, szemben egy ilyen internetes cikkel. Éppen így, ha erkölcsös és vallásos életet szeretnél élni, az Egyházra és képviselőire érdemes lehet hallgatni, hiszen többet tudnak a kinyilatkoztatásról, mint az ismeretterjesztő videók, vagy magazinok, esetleg influenszerek, celebek. Végül, ha bármilyen területen bizonytalanság van benned, hogy hol húzzál meg határokat, mindig érdemes lehet egy szakember segítségét kérni, a jószándékú cimborák, vagy szerencsesütik helyett, hiszen néha a legjobb szándék mellett is, sokan tanácsolnak számunkra végzetes dolgokat, ha nincs rálátásuk a tudományosan feltárt összefüggésekre az emberi élet összetettségét illetően.
Aki csak elveti mások közelségét, beleszólását az életébe, gyakran nagy kincset dob el magától. Aki megfontoltan választja ki kit, mennyire enged közel, bölcsebben cselekszik és sokat fog gazdagodni általa. Légy önmagad, de engedd meg, hogy mások kihozhassák belőled a még jobbat! Így te is boldogabb és teljesebb életet élhetsz és még igazi barátaid is maradnak.
Molnár Miklós atya
Címlapkép forrása: Freepik
