Ezen sem csodálkoznánk, hiszen Belgiumban és Hollandiában is hasonló események játszódnak le. A tőkeszegény gazdák pedig előbb-utóbb arra kényszerülnek, hogy eladják a földjeiket.
Mint ismert, a német alkotmánybíróság elmarasztalta a Scholz-kormányt a költségvetési „trükközésért”, ezért a költségvetésben egy 60 milliárd eurós hiány keletkezett. A lyuk befoltozásának egyik eszköze, hogy három év alatt folyamatosan megszűnne a gazdák számára eddig biztosított gázolaj-energiaadó visszatérítése. Márpedig a dízeltámogatások nélkül nagyon költséges lenne a mezőgazdasági munkagépeket üzemeltetni. A nyilvánosságra hozott csomagról a Bundestag jövő héten szavaz, de a kancellár a traktorok ezreivel országszerte felvonuló gazdáknak csak annyit üzent, hogy joguk van tüntetni.
Vajon mennyire német ez a jelenség, amely a lehetőségeiktől megfosztott gazdák tönkretételéről szól? Erre a kérdésre kereste a választ az Anti-spiegel. Elsőként a jól ismert holland eseményeket említette meg. 2022 végén ugyanis a Rutte-kormány bejelentette, hogy akár 3000 “csúcsszennyező” gazdaságot és jelentős ipari szennyezőt vásárol fel, hogy megpróbálja csökkenteni az uniós előírás szerint már „illegálisan magas” ammónia- és nitrogénoxid-kibocsátást. Azt is felajánlotta a gazdáknak, hogy felvásárolja a földjeiket, de cserébe egyetlen más uniós országban sem folytathatnak hasonló tevékenységet. Ez nem volt más, mint egy pénzzel édesített kényszerkisajátítás. Később Rutte bukását – sok egyéb mellett – a gazdák tömegtüntetései is okozták.
Belgiumban ugyancsak tiltakoztak a gazdák a megélhetésüket veszélyeztető szabályozások miatt, amelyek egy része szintén az EU „klíma-előírásai” miatt született meg. Az országban, az elmúlt 13 évben, 14 százalékkal csökkent a gazdaságok száma.
A megszorítások, amelyek ellen a német gazdák jelenleg tiltakoznak, illeszkednek abba az összképbe, amely a Nyugat szinte minden országában megfigyelhető. És a német kormány, nevezetesen Özdemir szövetségi környezetvédelmi miniszter is azon dolgozik, hogy csökkentse a gazdák által tartott haszonállatok számát, mert „túl sok” széndioxidot bocsájtanak ki.
Az egyes kormányok által felhozott módszerek és indokok különbözőek, de mindegyiknek ugyanaz az eredménye: a nyugati országokban a kis gazdaságok haldokolnak, és földjeiket többnyire a nagy élelmiszer- és mezőgazdasági vállalatok vásárolják fel. E cél elérése érdekében a kisüzemek feltételeit fokozatosan és tudatosan lerontják annak érdekében, hogy földjüket eladják.
Vajon mi lehet a háttérben?
A cikk az ENSZ „Fenntartható fejlődési céljait” (SDG) említi amelynek határideje 2030. Ennek része az úgynevezett C40-es városok létrehozása. C40 Cities Climate Leadership Group (C40) nevű koalícióhoz egyelőre 100 különböző város csatlakozott a világ minden tájáról. A Klaus Schwab Világgazdasági Fóruma által támogatott C40, 2030-ra “ambiciózus célokat” tűzött ki maga elé. A C40 városok lakói számára: nulla kilogramm húsfogyasztás, nulla kilogramm tejtermék, személyenként és évente legfeljebb három új ruhadarab, nulla saját tulajdonú személygépkocsi, személyenként háromévente egy rövid távú járat (kevesebb, mint 1500 kilométer).
hirdetésKözel száz város tiltaná be a hús- és tejfogyasztást, az autóhasználatot, valamint a ruhavásárlást
Ha a húsfogyasztást 2030-ra nem lehet nullára csökkenteni, akkor évente és személyenként legfeljebb 16 kilogramm hús engedélyezett, azaz napi 44 gramm. Három új ruhadarab helyett pedig évente nyolc új ruhadarabot engedélyeznének…
A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrend gyakorlatilag az élet minden területét lefedi. A célokért az úgynevezett “filantrópok”, azaz a nyugati oligarchák alapítványai lobbiznak, akik vagyonukkal meghatározzák a nyugati államok politikáját.
Ezeknek az oligarcháknak konkrét céljaik vannak, beleértve az agrár-élelmiszeripari ágazat irányításának megszerzését. Ezzel átvennék az irányítást az államok élelmiszertermelése felett. (Ukrajnában ez már lényegében meg is történt a baromfihússal…) Pontosan ez az, amit most látunk az EU-ban, mert ha a gazdaságok elpusztulnak, és földjeik mezőgazdasági vállalatokhoz kerülnek, néhány vállalat átveszi az élelmiszertermelés irányítását.
Az ilyen konstellációk, amelyekben néhány szereplő irányítja a piacot, nem árcsökkenéshez, hanem ármegállapodásokhoz, végső soron pedig áremelkedéshez vezetnek. Vagy, ahogy a nemrég elhunyt Henry Kissinger fogalmazott:
„Aki uralja az élelmiszeripart az uralja az embereket…”
Címlapkép: A 2024-es támogatáscsökkentések miatt tiltakozó német gazdák traktorjaikkal a Brandenburgi kapunál 2024. január 9-én. Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
