Elmaradt a szoborszentelés Dunavecsén – Az újonnan állított Szűz Mária szobrot is megrongálták

2023. május 6-án Bábel Balázs érsek atya szentelte fel a Béke Királynője szobrát Dunavecsén, a település határában lévő körforgalomban. Akkor alig tíz napig állt sértetlenül, ismeretlen elkövetők gyakorlatilag a felismerhetetlenségig verték szét az alkotás felső részét. Az új szobor felszentelésére január 1-jén került volna sor, de december 31-én hajnali 3 óra tájban megrongálták az újonnan állított szobrot is, letörték az Istenanya fejét.

A szobor leleplezésében 2023 májusában Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő volt Bábel Balázs érsek segítségére. A kereszténydemokrata képviselő ekkor elmondta, hogy mekkora jelentősége van az útbaigazító szimbólumoknak. „A kereszt, vagy Szűz Mária szobra utat mutat, az életünk helyes megélésének. Mindennél nagyobb szükségünk van a békére, a kontinensünk és a saját jövőnkért” – hangsúlyozta.

Miután 2023. május 19-én hajnalra ismeretlen elkövetők szétverték a körforgalomban felállított szobrot, az év második felében összefogással és a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciójának felajánlásával új szobrot szerzett be a közösség.

Az új szobrot december 28-án állították fel, felszentelésére január 1-jén, a Béke Világnapján, Szűz Mária Istenanyaságának az ünnepén került volna sor, de az ünnepség előtt egy nappal, ahogy a képeken is látszódik ismét szétverték, gyakorlatilag lefejezték a szobrot.


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb