Magyar animációs film is szerepel az Oscar-jelöltek listáján

A magyar „27” című film is felkerült a legjobb animációs rövidfilm kategóriájában az Oscar-díj-jelöltek bővített listájára. Buda Flóra Anna alkotása már elnyerte az Arany Pálma díjat a hetvenhatodik Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, márciusban pedig kiderül, ez mellé társul e még egy Oscar is.

Az animációs alkotás főhőse az öccsével és az anyukájával egy háztartásban élő Alíz (hangja Stork Natasa), akiben a 27. születésnapján, egy átmulatott, varázslatos éjszaka, majd egy kijózanító biciklibaleset után tudatosul, hogy ideje leszámolnia az illúziókkal és szembe néznie a valósággal és a felnőtt élet felelősségével.

A díjátadó 2024. március 10-én lesz, a jelölteket január 23-án jelentik be.

Az Oscar-díjakat odaítélő akadémia csütörtökön nyilvánossá tette tíz különböző kategória úgynevezett shortlistjét, azaz a jelöltek bővített listáját, amik közül majd a szavazók ki fogják választani a tényleges jelölteket, és később majd az egyetlen nyertest is.

'Fel a tetejéhez' gomb