Meghosszabbodik a honvédség iraki szerepvállalása

Az Országgyűlés az iraki szerepvállalás meghosszabbításáról és a balkáni misszióban való részvételről is döntött kedden.

A Magyar Honvédség iraki szerepvállalásáról szóló határozati javaslatot 167 igen, 21 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadták el. A javaslattal a kormány azt indítványozza, hogy 2025 végéig meghosszabbítsa az iraki katonai missziót, annak érdekében, hogy segítsék a terrorizmus elleni küzdelmet és megfékezzék a migrációt.

A felhatalmazás további létszámcsökkentést is rögzít, azt tartalmazza, hogy partnerképesség-építési, katonai segítségnyújtási, tanácsadási és csapatkísérő feladatok ellátására egy, legfeljebb 20 – váltási időszakban 40 – fős, a szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátott katonai kontingens állomásozzon.

A módosítást indokolva Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte:


Hirdetés

az Országgyűlés 2015-ös felhatalmazása óta megváltozott az iraki művelet jellege, a honvédségnek feladata van a NATO kollektív védelmi munkájában, illetve a déli kihívások, az illegális migráció megállításában is részt kell venni.

Egy másik, 172 igen, 1 nem és 15 tartózkodó szavazattal elfogadott határozati javaslat a balkáni békemisszióban való részvételhez szükséges közjogi engedélyek és felhatalmazások összhangjának megteremtését célozza.

A Magyar Honvédség jelentős erőkkel és képességekkel járul hozzá a bosznia-hercegovinai EUFOR ALTHEA illetve a koszovói KFOR műveletekhez.

2024-ben pedig Magyarország lesz a vezető nemzete az Európai Unió legnagyobb katonai missziójának.

Annak érdekében, hogy a közjogi engedélyek és felhatalmazások összhangban legyenek, szükséges egy 2004-ben hozott határozat hatályon kívül helyezése, ehhez kéri a kormány a felhatalmazást az országgyűléstől.

(MTI)

Címlapkép: Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára expozét tart a Magyar Honvédség iraki szerepvállalásáról szóló javaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén. MTI/Máthé Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb