A növekedést Isten adja – Közösségi karitászkert sarjadt Szanyban

A régióban egyedülálló kezdeményezésként a szanyi önkéntes karitászcsoport idén új szintre emelte a Katolikus Karitász „Zöldellő kertek” programját: a vetőmag mellé földet, gondoskodást és közösséget adott.

Az alábbiakban a Győri Egyházmegyei Karitász beszámolóját olvashatják:

„2022 novemberében járunk, Győrben. A nemrég alakult szanyi karitászcsoport vezetője és egyik önkéntese érkezik központunkba. A szokásos programadományok intézése mellett megbeszélést folytatnak igazgatónkkal is. Erzsike és Tamás a helyi plébános támogatásával ambiciózus tervet vázol fel: a következő évi vetőmagprogramot egy helyi karitászkert kialakítására és működtetésére használnák fel.

Mi a dolgot hisszük is, meg nem is; az év vége egyébként is sűrű időszak a karitásznál, nehéz időt találni a tervezgetésre. Az új esztendő elején újra felvesszük a kapcsolatot, és immár körvonalazódnak a konkrét tervek: Tamás földtulajdonos-gazdálkodóként a csoport rendelkezésére bocsát egy 3/10 hektárnyi területet, amelyen néhány rászoruló család az ő szakmai segítségével termelné meg a szükséges zöldségeket. Az alapelv világos: mindenben segítenek, cserébe öngondoskodást kérnek.


Hirdetés

Elérkezik a tavasz, s mi enyhe drukkal adjuk át a Szanynak szánt vetőmagcsomagokat, de bízunk Erzsikéék elkötelezettségében és Tamás szakértelmében – emellett amiben tudunk, segítünk. Messenger-csoport alakult a karitászkert koordinálására, ám a kiválasztott öt család közül menet közben ketten kiesnek, miután nem tudták tartani az ígérteket. Az így keletkezett »fölösleg« gondozását átvállalja a karitászcsoport, és alkalmi adományozásra használja fel.

Egy anyuka 8 hónapos várandósan vállalja a vetést, kapálást: örömmel jön az alakuló közösségbe, mert érzi, itt feltétel nélkül elfogadják. Egy másik, Ukrajnából menekült család kezdetben nehezen áll rá a dologra: szerénységük sokáig nem engedte, hogy elfogadják a segítséget. A nagylány és az apuka végül munka mellett kezdi el művelni a közösségi kertet, példát mutatva szorgalomból a többieknek is.

A közös tevékenység összehozza a családokat, de a karitászcsoportot is: jön segíteni kamaszlány, unokatesó, nagypapa. Noha kemény fizikai munkáról van szó, vidámságban könnyebben repülnek az órák. A vetemény pedig az esős tavasz nyomán szépen megindul, melyhez mindenki hozzáteszi a magáét.

Nagyon jó érzés úgy adni, hogy a szemünk láttára növekszik az adomány

– mondja Erzsike, aki bevallja, kezdeményezésükkel a környéken kisebbfajta forradalmat robbantottak ki. Tamás hozzáteszi, nagy újdonság ez egy olyan vidéken, ahol az emberek többsége főként a maga érdekeit nézi. Megjegyzi, rájuk is furcsán néztek, és gúnyosan megkérdezték, nekik mi hasznuk származik a karitászkertből. Ők frappáns szavak helyett tettekkel válaszoltak: a megtermelt zöldségek egy részét feldolgozták, befőzték, és így adták át az öngondoskodásba beletanuló családjaiknak. A fennmaradó mennyiségből pedig jutott a legszegényebbeknek, többek között a győri karitászközpont gondoskodásra szoruló családjainak is.

A karitászkert első eredményei júliusra értek be: innen érkezett az újkrumpli a helyi karitásztáborba, hogy gulyásleves váljék belőle a gyerekek örömére.

Az ősz pedig a betakarítás ideje: nem csak terményben, lelkiekben is. A családok hálát adnak azért, hogy részt vehettek a közösségi karitászkertben. Hangsúlyozzák, sokkal többet kaptak veteménynél: motivációt, támogatást és közösséget.

Erzsike pedig már a jövő évi tervekről beszél: növelnék a területet, és átgondolnák a termények körét. Tamás szeme elfátyolosodik: a karitászkert révén úgy érzi, ő maga is jobb emberré vált. Most már fölvállalja, hogy önzetlenül segít: ez az ő személyes tanulsága.

A várandós anyuka gyermeke is világra jött. Erzsike és Tamás összenevet: ő az első »karitászgyermek«. A »Gyerekek karácsonya« című rendezvényünk decemberben rendhagyónak ígérkezik: úgy tervezzük, ekkor kerülne sor a csöppség keresztelőjére egy meghitt ünnepség keretében. Az ajándékok mellé elfér egy kis kegyelem – a növekedést úgyis Isten adja.”

Forrás: gyor.egyhazmegye.hu/Győri Egyházmegyei Karitász

Címlapkép: illusztráció. Fotó: MTI/Varga György

'Fel a tetejéhez' gomb