Sokba kerül nekünk Karácsonyék szélhámossága

Sokat szerepelt mostanában a sajtóban Tordai Csaba neve, ő ugyanis az az ügyvéd, akinél a Karácsony Gergely féle 99 Mozgalom finanszírozási botrányával összefüggésben már házkutatást is tartottak a hatóságok. Most ugyanakkor egy másik kontextusban is érdemes beszélni róla. Kezdjük az elején!

Az idei év kezdetén balliberális lapok számoltak be arról, hogy a Főpolgármesteri Hivatal összesen 42 tanácsadót alkalmaz Budapesten. Hogy ők pontosan mit csinálnak és milyen szerepük van, azt valójában nehéz megmondani, egy ugyanakkor biztos: juttatásuk havi szinten bruttó 200 ezer és 1 millió 350 ezer forint között mozog. A Magyar Nemzet szerint az adatok alapján ez azt jelenti, hogy míg 2020-ban „csupán” havi bruttó 26 millió forintot fizetett ki az önkormányzat tanácsadói szerződésekre, addig az utóbbi 3 évben már 34-35 milliót. Ebből pedig az következik, hogy

évente 300-400 millió forintjába kerülnek az adófizetőknek ezek a tanácsadók. Még ha a jóindulatú számítást vesszük is, 4 év alatt ez akkor is bőven több, mint 1 milliárd forint.

Ebből a lap számításai szerint az is következik, hogy átlagosan bruttó 700-800 ezer forintot visz haza havi szinten egy tanácsadó, így számolva pedig Tordai bevételeihez nagyjából 50 millió forinttal járult hozzá eddig Budapest.


Hirdetés

Ez egyrészt azért érdekes, mert Tordai Csabát a Városháza legbefolyásosabb emberei között tartják számon. A Városháza eladása körüli botrányban nyilvánosságra került hangfelvételen Bajnai Gordon bizalmasa, Gansperger Gyula egyenesen úgy fogalmazott, hogy Budapestet valójában két ember irányítja, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes és Tordai Csaba. Ez pedig abból a szempontból is aggályos, hogy

úgy tűnik, van személyi átfedés a fővárost irányító személyek és a Karácsony Gergely körüli finanszírozási botrány érintettjei között.

Karácsony Gergely és köre pedig továbbra sem állt elő tényekkel megalapozott magyarázattal arra vonatkozóan, hogy honnan származik a 99 Mozgalom által készpénzben összegyűjtött 500 millió forint. Az adománygyűjtő ládikákkal kapcsolatos magyarázatot ugyanis a saját szövetségesei sem hiszik el, bár többnyire jótékonyan hallgatnak az ügyről. Így tettek akkor is, amikor támogatásukról biztosították a főpolgármestert a 2024-es újraindulását illetően. Így tett Karácsony saját pártján, a Párbeszéden kívül az MSZP, a DK és a Momentum is. A DK és Gyurcsány Ferenc lépése persze érthető. Tordai Csaba esete is jól mutatja, hogy ki is irányít valójában a Városházán, hiszen az ügyvéd egyértelműen Gyurcsány köréhez sorolható. Persze a bukott miniszterelnök bizalmasai sok más pozícióban is ott ülnek, elég csak Draskovics Tiborra gondolnunk.

Gyurcsány szempontjából tehát Karácsony a botrányai ellenére is ideális jelölt. Az elmúlt 4 évben ugyanis már bizonyította, hogy nem gördít érdemi akadályt a DK elnökének befolyásszerzési törekvései elé.

Ráadásul a DK-nak jelenleg is többsége van a Közgyűlésben és várhatóan 2024 után sem lesz ez másképp, vagyis Gyurcsány nélkül továbbra sem születhet érdemi döntés a fővárosban. Persze ehhez az kell, hogy Karácsony Gergely ismét megnyerje magának a budapestiek többségét. Ugyanakkor, ha botrányaira, a fővárosban tapasztalható közlekedési káoszra, vagy épp a város irányításának visszásságaira gondolunk, egyszer sem biztos, hogy Karácsony újrázni tud.

'Fel a tetejéhez' gomb