Ungváry Zsolt: Hogyan szúrjunk ki a nyugdíjasokkal?
A többpárti demokrácia egyik következménye, hogy az ellenzékben lévők megpróbálják a kormány minden intézkedésében megtalálni a rosszat, és e szerint állnak hozzá valamennyi döntéshez. Néha ugyan lehetne bizonyos kérdésekben egyfajta nemzeti minimumot kialakítani, de Magyarországon erre nem nagyon látunk példát.
A feltétlen szembe helyezkedésnek aztán olyan irracionális kinövései keletkeznek, mint az az aprócska hír, amit minap az interneten találtam: „Keserű meglepetésre számíthatnak a nyugdíjasok december végén”, hergelik a legnagyobb választási csoportot, és aki csak a címet olvasva tovább görget, magában leszűri, hogy nagyon kitoltak az idősekkel. Ha megnézzük a brutális részleteket, már mi magunk is alig tartjuk védhetőnek a kabinet újbóli kegyetlenségét, amivel megpróbál leszámolni a magyar lakossággal.
Arról van szó ugyanis, hogy általában 12-e körül folyósítják a nyugdíjakat, ám decemberben – noha erre komoly indok nincsen – már negyedikén elkezdődik, és aki folyószámlára kapja, az már – idézem – „hozzá is fér ahhoz hétfőtől”. Az újságíró vélelmezi, hogy az aljas húzás mögött a közelgő ünnepek állnak, jön is a hátborzongató következmény: „így viszont a nyugdíjasok január 12-éig kell, hogy várjanak a következő utalásra.
Ez az ünnepi költekezést is figyelembe véve rossz hír: december végére sokan tapasztalhatják, hogy nemcsak a pénztárcájuk üres, de még közel két hét van a következő juttatásig, így az év végi, illetve 2024-et indító napok finanszírozása feltehetően nehézkesebb lesz.” A népnyúzó, szegényellenes kormány tehát direkt előbb adja oda a pénzt, hogy a sok hülye nyugger gyorsan felélje, és aztán mind éhen haljanak január 2-án.
Egészen bravúros, hogyan lehet negatívan beállítani egy olyan gesztust, ami elvileg a karácsonyi készülődéshez nyújtana segítséget.
Az egész feltételezés azonban – miszerint a nyugdíjasok annyira ostobák, hogy nem tudják a pénzüket beosztani, nem számolják ki, meddig elegendő – megalázó nem csak őrájuk, de az egész magyar társadalomra nézve is. Alkalmatlannak tartanak minket arra, hogy az életünket, pénzügyeinket, gazdasági helyzetünket felügyelni tudjuk.
Régen bármelyik parasztember képes volt arra, hogy felmérje, mennyi lisztre, zöldségre, füstölt húsra, baromfira, lekvárra van szüksége, eltette a vetőmagot jövőre és nem ette meg, mint ahogy nem rendezett novemberben mekis vacsorát a fél falunak sült krumpliból, hogy aztán januárra egy darab pityókája se maradjon. Az ember képes beosztani, félretenni, felmérni a lehetőségeit és azokhoz alkalmazkodni. Régen egész esztendőkkel kalkuláltak, most pedig azon sírunk, hogy valaki öt napot nem lát előre?
Én egyébként azt is mindig nagyon utáltam, amikor az osztálypénzt úgy gyűjtötték a szülőktől, hogy már kilencediktől egy kicsit többet szedtek be, mondván a szalagavató, az érettségi bankett, tabló stb. sokba fog kerülni tizenkettedikben. Ha valakinek aggodalmai vannak, hogy egy nagyobb tételt majd nem tud kifizetni, rakosgassa otthon magának borítékba havonta az ezreseket, vagy nyisson erre a célra egy számlát a bankban, de miért szednek be előtakarékosságot felnőtt emberektől?
Persze, van, aki nem tud bánni a pénzzel, de alapvetően tekintsük ezt devianciának, és ne a deviánsokhoz alakítsuk a normát. Aki nem tekinti a polgárokat önálló, felelősségteljes döntésekre képes, a saját életük felett kontrollt gyakorló személyeknek, az hogyan gondolja, hogy például egy parlamenti választáson megfontoltan, érvényesen, a saját érdekeit felismerve húzzák be az ikszet a megfelelő helyre?
A címlapkép forrása: Pixabay
