2024 sordöntő év lehet a romániai magyarok számára

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke (RMDSZ) elnöke szerint a 2024-es választások miatt a jövő év sorsdöntő lehet a romániai magyarok számára, ezért washingtoni látogatásán arra kérte az amerikai magyar közösség tagjait, hogy hívják fel választott képviselőik figyelmét a romániai kisebbségi jogok alakulására.

Kelemen Hunor pénteken az Amerikai Magyar Koalíció évzáró eseményének vendégeként tartott beszédében egy magyarellenes, antiszemita és demokráciaellenes, szélsőséges romániai politikai erő előretörésére figyelmeztetett. Azt mondta, az orosz-ukrán háború a peremvidéken olyan félelmeket hozott elő, amelyekről azt gondolták, hogy már meghaladta az idő.

A szélsőségesek jelentette fenyegetés az Egyesült Államok „radarjain” egyelőre nem látható, mert az óceán túloldaláról a „nagy képet” látni: a fősodorhoz tartozó politikai pártokat, amelyek osztják a nyugati értékeket – fogalmazott.

Kelemen Hunor, és az RMDSZ delegációja, az Magyar Emberi Jogok Alapítvány szervezésében több napos washingtoni látogatásán találkozott kongresszusi képviselőkkel, a külügyminisztérium képviselőivel, valamint fontos amerikai elemzőintézeteket is felkeresett. A tárgyalásokon az amerikai döntéshozókat arra kérték, figyelmeztessék a romániai döntéshozókat a kisebbségi jogok betartásának fontosságára – mondta Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy Romániában odafigyelnek arra, amit Washingtonban mondanak.


Hirdetés

Takács Szabolcs, Magyarország washingtoni nagykövete a magyar külképviselet épületében tartott diaszpóra eseményen beszámolt a magyar kormány új kezdeményezéséről, a jövőre elinduló nemzeti virtuális tér programról, amelynek révén a diaszpórában élő magyarok is hozzáférhetnek majd a közmédia műsoraihoz. Hozzátette, hogy ez is segít a magyar identitás építésében.

Lauer Andrea, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke arról beszélt, szervezetük egyik feladata, hogy kihívásokkal teli időkben felelősséget viseljen az együttműködés ösztönzéséért. Elmondta, hogy a koalíció működése három pillérre épül, a kulturális tevékenységre, az emberi jogok védelmére, valamint a közösségre.

Az amerikai magyar szervezet hagyományos évzáró gáláján, a 32. Mikulás Vacsorán (Mikulás Dinner) Takács Szabolcs nagykövet magas rangú állami kitüntetést adott át Lauer Edith, az Amerikai Magyar Koalíció alapítója és emerita elnöke számára, valamint Szekeres Zsoltnak, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnökének, az Amerikai Magyar Koalíció társalapítójának, a Kossuth Alapítvány elnökségi tagjának. A két diaszpóra-vezetőnek Novák Katalin köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta sok évtizedes tevékenységük elismeréseként.

(MTI)

A címlapképen Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke sajtótájékoztatót tart a Klaus Iohannis államfõvel folytatott kormányalakítási konzultációt követõen Bukarestben 2020. december 14-én.
MTI/Baranyi Ildikó

'Fel a tetejéhez' gomb