Ahol több diplomás él, ott magasabbak a keresetek

A 2022-es adatok alapján a budapesti átlag nettó kereset havi 370 ezer forint, ezzel szemben a községek átlaga csupán 243 ezer forint. A megyei jogú városok átlaga 11 százalékkal magasabb a városok átlagánál. A vármegyék közötti eltérések is szemmel láthatók: Pest vármegyében 42 százalékkal magasabb a keresetek, mint Szabolcs-Szatmár-Beregben – adta közre honlapján a Gazdaságkutató Zrt.

Az okok sokrétűek. Az elemzés rámutat, hogy az egyes települések eltérő gazdasági szerkezettel rendelkeznek, ez pedig hat a keresetekre is. Az iparosodottabb, illetve több szolgáltatást nyújtó vidékeken magasabb a fizetések átlaga az agrár jellegű vidékekhez képest. Emellett jelentős tényező, hogy hol mennyi diplomás él és dolgozik.

A magyar lakosság közel 20 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel. A foglalkoztatott diplomások száma 2022-ben közel 1,5 millió fő volt, ami 31,3 százalék, vagyis az összes foglalkoztatott közel harmada. A legnagyobb arányban a fővárosban élnek diplomások, illetve Pest vármegyében, a nagyvárosokban és környékükön, valamint a Balatonnál.

Az elemzés szerint a diplomások aránya meghatározó a területi kereseti különbségek kialakulásában. A diplomások fizetése a szakmunkásokét 38-95 százalékkal haladja meg. Külön említést érdemel, hogy ahol több diplomás lakik, ott a vásárlóerő is magasabb, amire pedig több szolgáltatás települhet. Ez új munkahelyeket teremt, illetve magasabb béreket eredményez; még a nem diplomás munkakörökben is.


Hirdetés

Mindez látványosan mutatja az oktatás hatását. A korábbi évek felsőoktatási expanziója sokak számára lehetővé tette, hogy magasabb jövedelemhez jussanak. Ez egyben példa arra is, hogy a közepes jövedelem csapdájából a kiút elsősorban a köz- és felsőoktatás fejlesztése – értékeli a helyzetet a Gazdaságkutató Zrt.

Címlapkép: illusztráció. Forrás: unsplash

'Fel a tetejéhez' gomb