Segítség Köve Alapítvány ifjúsági zenekarának koncertje

Október 28-án nagyszabású dicsőítő koncertet adott a Segítség Köve Alapítvány ifjúsági zenekara a budapesti Élő Ige Gyülekezet termében, amely teljesen megtelt érdeklődőkkel, szinte minden generáció képviselte magát. A szervezők elmondása szerint a szándékuk az volt, hogy zenében és prózában is hitelesen szólaltassák meg az evangélium örök igazságait.

Az SKA (Segítség Köve Alapítvány) rendezvényei mindig kettős céllal szerveződnek. Egyfelől fúvósokkal, vonósokkal, valamint ritmusszekcióval dúsított hangzással adnak elő zenei műveket a kortárs dicsőítő dalok folyamatosan bővülő repertoárjából, másfelől élő üzenetet is társítanak hozzá, amely minden esetben elhangzik az esemény során.

Ezúttal a téma Isten keresése volt, a szóban elhangzott üzenet pedig azt a gondolatot kívánta körüljárni, hogy a Jézussal való kapcsolatra nem csupán a társadalom peremére szoruló, derékba tört vagy kilátástalannak tűnő sorsra jutott embereknek, hanem a jómódban, kiegyensúlyozott családokban élőknek is éppúgy szükségük van.


Hirdetés

Az eseménynek otthont adó Élő Ige Gyülekezet lelkipásztora, Vincze Gábor a koncert után kifejezte azt a szándékát, hogy a jövőben is szívesen ad teret hasonló rendezvényeknek, valamint egy szeretetvendégségre is invitálta a jelenlevőket a helyszínen.

Az Élő Ige Gyülekezet vezetőit régóta ismerjük, más formában többször találkoztunk már velük. Az a lelkiség és megközelítésmód, ahogyan igyekeznek megszólítani a ma emberét, egy modern, befogadható, közvetlen és a szó jó értelmében egyszerű tolmácsolása az evangéliumi értékeknek. Mi is törekedtünk arra, hogy oldott hangnemben ugyan, de egy mindannyiunk számára fontos üzenetet adjunk át prózában és zenében. Nagy élményt jelentett számunkra, hogy a jelenlévők arcára volt írva, hogy az üzeneteinket megértették, és az a lelkiség, amivel ezt képviseltük szintén eljutott hozzájuk. Ezt a megtapasztalásunkat a koncert utáni visszajelzések is megerősítették

– Segítség Köve Alapítvány. A koncert megvalósulását a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Kovács K. Zoltán Alapítvány támogatták.

'Fel a tetejéhez' gomb