Rob Schneider amerikai színész és komikus bejelentette: áttér a katolikus hitre

Az amerikai színész aki a „The Waterboy” és „Az állat” című vígjátékokban, valamint az Adam Sandler-filmekben való többszöri szerepléséről ismert, az utóbbi években Hollywood egyik leghangosabb konzervatívjaként tűnt fel. A színész 60. születésnapján, október 31-én jelentette be az X-en, hogy áttért a katolikus hitre olvasható a churchpop.com-on.

Schneider posztja azzal a kijelentéssel kezdődött, hogy ő „a világ legszerencsésebb embere”, majd feleségét, Patriciát, valamint három lányukat, Elle-t, Mirandát és Madeleine-t emlegette.

Miután köszönetet mondott a családjának, a színész arról írt a posztjában, mit jelent megöregedni:

„Ma eszembe jut, amit Dr. M Scott Peck amerikai pszichiáter és bestseller-író mondott nekem több mint 30 évvel ezelőtt: 40 évesen úgy érzed, hogy meghódíthatod a világot, és olyan érzésed van, hogy semmi sem állíthat meg. 60 évesen azonban rájössz az élet nagyon is valós törékenységére és mindennek az ideiglenességére.”


Hirdetés

„Végül, mivel újonnan tértem át a katolicizmusra folytatja a színész , bocsánatot kérek embertársaimtól a krisztusi megbocsátás hiánya miatt. Annyira dühös voltam azokra az emberekre, akik bezárták az iskolákat, sőt a világot, és akik másokat kényszerítettek, hogy akaratuk ellenére tegyenek dolgokat, ami sok embernek mélyen fájt”

mondta a humorista a COVID-19 járvány idején a korlátozásokkal kapcsolatos kritikájáról.

A humorista Isten áldásával zárta üzenetét.

Schneider posztja azonban sokakban váltott ki ellenszenvet. Keegan Kelly például a Cracked hírportálon írva „zavart dühöngésnek” nevezte.

„Általában egy katolikus gyónás az egyén bűneire összpontosít, de mivel 1,6 millió Twitter-követője a fülke másik oldalán álló tanácstalan pap szerepét tölti be, Schneider inkább a déli baptista megközelítést alkalmazta, hogy a sok baloldali elnyomójának bűneivel foglalkozzon” fogalmazott Kelly.

Az X-en azonban pozitívabbak voltak a reakciók:

„Gyönyörűen közvetítette Isten szeretetét! Üdvözöljük a katolikus egyházban!”

írta Jeff Cavins katolikus tudós, aki protestáns lelkész volt, mielőtt csatlakozott a katolikus egyházhoz.

Forrás: churchpop.com, www.cracked.com

Címlapkép forrása: Facebook/Rob Schneider

'Fel a tetejéhez' gomb