Váci Egyházmegye: három karitász önkéntes kapott díjat a Szent Erzsébet-napi ünnepi szentmisén

Árpád-házi Szent Erzsébet, a segítő szeretet védőszentjének ünnepe közeledtével minden évben a Váci Egyházmegyében szolgáló karitász csoportok képviselői Szent Erzsébet-napi ünnepi szentmisén vesznek részt. Az idei évben ez az alkalom november 11-én, Szent Márton napján volt a váci Barátok templomában – írta meg a Váci Egyházmegye honlapja.

A szentmiseáldozatot Marton Zsolt váci megyés püspök mutatta be, majd megáldotta a Szent Erzsébet-kenyereket és átadta az Erzsébet-díjakat.

A megyéspüspök homíliája elején felelevenítette Szent Márton életét és a hozzá fűződő legendákat, így a legismertebbet is, amikor a koldusnak adja katona köpenyének felét. Az álmában megjelent Krisztuson látta azt a fél köpenyt, amit a koldusnak adott. Amikor ezt az álmát elmondta egy papnak, az így válaszolt:

„Az Úr megmondta: Amit egynek a legkisebb testvéreim közül tesztek, nekem tettétek. De úgy vélem, hogy az Úr is készített neked egy ruhát, amelybe föl akar öltöztetni”

– idézte fel a történetet a püspök.

Marton Zsolt a szociális érzékenységről is beszélt, majd Szent Márton másik „lelki ruhájának” az Istentől kapott jó pásztor karizmáját nevezte, amely püspöki, tanítói, kormányzói tisztségéhez kapcsolódott. Lelkipásztori látogatásai, prédikációi, béketeremtő akarata mind ezt bizonyítják. Az ő kora a tévtanítások kora is. Márton püspök határozottan lépett fel a téves tanítások ellen, amely akkor leginkább az arianizmus (Krisztus istenségének a tagadása) elleni szellemi harcot jelentette, és e történelmi példán keresztül világított rá arra a főpásztor, hogy mivel kell megküzdenie ma az egyháznak.

Így a férfi és a nő biológiai nem körüli viták, a nemek társadalmi szerepei, a család fogalma, az emberi élet védelme kapcsán.

„Olyan közösségnek, az Egyháznak, mint egy nagy családnak vagyunk tagjai, amely több mint kétezer éve hirdeti Isten rólunk elgondolt szeretet törvényét. Ezt szelíden, agresszivitás nélkül, senkit meg nem bántva, de bátran merjük továbbra is megvallani, képviselni, tanítani, és főként saját életpéldánkkal megmutatni” – buzdította a jelenlévőket a szónok.

A püspök megáldotta az Isten gondoskodó szeretetét, karitászát kifejező kenyereket, majd átadta a 2023. évi Erzsébet-díjakat azoknak az önkénteseknek, akik évek óta szeretettel és lelkiismeretesen végzik önkéntes munkájukat a rászorulók megsegítése érdekében.

Az idei három díjazott:

Bogdányi Krisztina, aki az Alsógödi Karitász közösség meghatározó tagja és vezetője.

Szeretettel, odaadással vezeti és irányítja közösségét, hogy a hozzá fordulóknak együtt segítsenek. Szolgálatát a karitász csoport tagjaival közösen, őket bevonva végzi; mindezt jókedvvel és humorral teszi, mindenben igyekszik észrevenni a jót és az örömtelit.

Borbás Elvira, a Monorierdői Katolikus Karitász csoport leglelkesebb tagja, aki jól tudja motiválni társait.

A csapat tagjai szeretik és elismerik munkáját. Elsőként volt jelen, és buzdította a híveket adakozásra az Ukrán háború kitörésekor. Barabásra, ahová az Ukrajnából menekülők érkeztek, azonnal ment és segített tolmácskodni. Idejét, pénzét nem kímélve mindig mindenkinek segít.

Péntek Attila, aki mindig ott van, ahol kell, akkor, amikor kell!

Csendes, ugyanakkor alapos, figyelmes segítő, aki önállóan, kiváló helyzetfelismeréssel támogatja a Katolikus Karitász munkáját. Nem vár felkérésre, utasításra, hanem meglátja helyzeteket „fúrót, fűrészt ragad, autóba száll” és megoldja a problémákat, mert neki ez a világ legtermészetesebb dolga.

A szentmisét követően a megáldott kenyereket szétosztották a rászorulók között.

Forrás: vaciegyhazmegye.hu 

Címlapkép: vaciegyhazmegye.hu 

'Fel a tetejéhez' gomb