Ne hagyják ki Török Annamária beszámolóját a győri Prohászka Gimnázium medjugorjei zarándoklatáról!

Török Annamária, a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium diákjának medjugorjei zarándoklatról szóló személyes hangú beszámolóját adjuk közre. Mindenki csak tanulhat belőle, hogyan kell – hogyan érdemes! – megélni egy utat a társakkal.

Amikor először megtudtam, hogy az egész évfolyam megy Medjugorjéba, akkor megijedtem: ki fog menni? De bíztam Dávid atyában, hogy majd megfűzi az embereket, és sokan eljönnek. Ez végül így is lett, és szép számmal sikerült elzarándokolnunk Boszniába.

Nagyon örültem, hogy ennyien eljutottak oda, hiszen tudtam, az érettségi előtt ez a legjobb választás, hogy mindenki egy kicsit megnyugodjon, és rendezni tudja magában a dolgait, amelyek éppen megnehezítik a mindennapokat! Ezért örülök, hogy sokan adtak ennek az útnak egy esélyt, és eljöttek.

Én már kétszer is voltam lent az ifjúsági fesztiválon, és mindegyik erős nyomot hagyott bennem, úgyis mondhatnám, hogy felejthetetlen élmény, ami ott történik az emberrel, és egy életen át végigkíséri. Rengeteg minden zajlik le ott egy emberi lélekben, néha leírhatatlan változások mennek végbe, ami persze nem mindenkivel esik meg, de a legtöbb nyitott szív meggyógyul ott.

De hogy mit is csináltunk most? Ott kezdődtek csak az igazán izgalmas részek! Odafelé úton a szokásos rózsafüzér-tucatot mondtuk el, hogy sikeres legyen a zarándoklat, majd az atya adott pár fontos leírást a helyről, hogy miért is tartunk épp oda. Amikor megérkeztünk, kedves fogadtatásban volt részünk, és jó szállást kaptunk. Majd az első nap felmentünk a Jelenések hegyére, ahol – Dávid atya elmélkedésének köszönhetően – sok élethelyzettel találhattuk szembe magunkat, majd mindezek után volt lehetőség magunkba nézni, megtalálni a csendességben Istent, aki elkezdi gyógyítani a lelkünket. És mindenkire máshogy hat ez az érzés, de legbelül mindekinek jólesik a nyugalom, amikor csak maga lehet.

Másnap a keresztúti hegy megmászása volt a nagy megpróbáltatás, ahová sokan mezítláb mentek fel, ezáltal megtapasztalhatták az állandó fájdalmakat, és azok elviselését. Itt is szintén sok minden a felszínre került bennünk; az atya elgondolkodtató szavai segítségével. Sokan le tudták tenni a terheiket, amiket régóta hurcoltak magukkal, vagy éppen valamiben megértésre tudtak találni. Ezek a legnagyobb ajándékok, amiket ott meg lehet kapni, és nekem még ehhez hasonlókat nem sikerült máshol megtapasztalnom.

Hálás vagyok, hogy ennyiszer eljuthattam oda, mert mindig van bennem egy vágy, hogy visszamenjek, és rendezzem az életemet. Ez volt tehát a két nagy hegy, Isten és mi a nehézségeinkkel, amit – úgy gondolom – , hogy sokaknak sikerült otthagynia, elrendeznie magában, és valamilyen szintem mindenkinek megtapasztalni egy kicsit a nyugalmat és a békét.

Talán ez volt a legfontosabb célja az egész utunknak. És persze, ami még fontos része volt az ottlétünknek, az a gyónás volt, amiben mindenkinek része lehetett. Ez is egy nagy lehetőség volt arra, hogy megszabaduljunk a nyomasztó dolgainktól, és felszabadultabbak lehessünk. Sokszor csak később tapasztaljuk, hogy mi minden is van ránk jó hatással!

Emellett meghallgattunk két nagyon klassz tanúságtételt, ami szintén erős nyomot hagyott az emlékezetünkben. És természetesen részt vettünk miséken és szentségimádáson is, ahol rengeteg emberrel voltunk együtt, és ez is egy erős és jó közérzetet teremtett számunkra.

Még ezeken túl is nagyon jól éreztük magunkat. Sok szabadidőnk volt, és voltak lazítós programok, mint a mostari városnézés és az utolsó napi, Makarskán való pihenés és fürdőzés. Mindenek felett egy nagyon jó lehetőséget adott az út, hogy olyan emberekkel is beszéljünk, akikkel eddig még nem tettük ezt meg. Mindenesetre – bárhonnan is nézzük ezt a „kirándulásunkat” – jó végkimenetele van.

Egyszóval Medjugorjéba megéri elmenni!

Elmondhatom, hogy a legjobb érzés volt számomra a buszon az évfolyamtársaim és legfőképp a tanáraim beszámolóját hallgatni. Sok mély megosztás történt, ami eddigi három évemet alátámasztotta, hogy mit is keresek én a Prohászkában. Egyszóval, csak szeretném megköszönni hogy itt tölthettem a gimnáziumi éveimet, és hogy ilyen sok jófej tanár taníthatott, nemcsak az alapvető tananyagokra, hanem az élet nagy feladataira is. És hogy a nagybetűs életre már egyenesbe állítottak… Ezt máshol nem kaphattam volna meg. Köszönöm a tanáraimnak, Dávid atyának és a sulis társaimnak ezt a sok feledhetetlen élményt!

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotók: prohaszkagyor.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre