210 éves a demecseri Sarlós Boldogasszony-templom

Jelentős egyházi vonatkozású eseményre várják az érdeklődőket vasárnap Demecserbe, a Nyíregyházától északkeletre fekvő mintegy négyezer lelkes városba.

A Demecseri Római katolikus Egyházközség a Sarlós Boldogasszony-templom felszentelésének 210. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból november 12-én, 15 órától Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök hálaadó szentmisét mutat be a templomban.

Ezt követően a főpásztor megáldja a Bartók János tiszteletére elhelyezett emléktáblát, amelyet a Demecseri Római Katolikus Egyházközség és a Demecser Öröksége Egyesület állíttatott.

Bartók János harminchat évig szolgált a városban plébánosként, Demecser díszpolgára.

Az eseményen köszöntőt mond Rátkai Sándor, Demecser polgármestere, Balogh József, az egyházközség képviselő-testületének világi elnöke, illetve beszédet mond Vitális Zsombor, a Demecser Öröksége Egyesület elnöke.


Hirdetés

Forrás: Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Címlapkép: egyházmegye

'Fel a tetejéhez' gomb