Fegyelmi eljárást kezdeményeznek V. Naszályi Márta, az I. kerület baloldali polgármestere ellen

Fegyelemi eljárást indított az I. kerületi képviselő-testület a városrész polgármestere, V. Naszályi Mártával szemben, továbbá egy vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezte a Ruszwurm cukrászda ügyében – jelentette be Varga Dániel (független) és Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő pénteken sajtótájékoztatón.

Varga Dániel azt mondta, a fegyelmi eljárás elindítására azért volt szükség, mert az I. kerületi polgármester sorozatos törvénysértései akadályozzák a képviselő-testület törvényes működését, a képviselők tájékoztatáshoz való jogát, és számos képviselő-testületi határozatot V. Naszályi Márta nem hajt végre.

Emiatt például nem jutnak a kerületben élő családok, idősek és fiatalok önkormányzati támogatásokhoz, meghiúsult a tanszer- és gyógyszertámogatás, utóbbi elmaradása miatt 17 ezer forinttól estek el a kerületben élő idősek, és a polgármester akadályozza a Várnegyed újság újrakiadását is – ismertette.

A politikus kitért arra, hogy 15 napos határidőt adtak V. Naszályi Mártának a törvénysértések megszüntetésére, de ennek nem tett eleget, így elindították a fegyelmi eljárást.

V. Naszályi Mártának még a mai napig lehetősége van arra, hogy a szóban forgó határozatokat végrehajtsa, de sok illúziónk nincs azzal kapcsolatban, hogy ha eddig ezt nem tette meg, akkor ezt a későbbiekben megteszi

– mondta Varga Dániel. Gulyás Gergely Kristóf a vizsgálóbizottság felállítása kapcsán elmondta, szeretnék kideríteni, hogy történt-e közérdeksérelem a Ruszwurm Kft. és az önkormányzat közötti ügyekben.

I. kerületi Fidesz: V. Naszályi Márta anyagi károkat okoz a kerületnek

Ismertetése szerint az érintett vállalkozás 2011 óta működik az I. kerületben, 2016 óta azonban sem bérleti díjat, sem egyéb kötelező hozzájárulást nem fizetett az önkormányzatnak. A vállalkozás vezetőjének elmondása szerint – folytatta a képviselő – 2019-ben V. Naszályi Márta azzal kereste meg őt, hogy elsimítja a jogvitát, ha 20-30 millió forinttal támogatja polgármesteri kampányát. Gulyás Gergely Kristóf szerint az ügyben az is tudható, hogy a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat vesztegetés elfogadása megalapozott gyanúja miatt.

Az önkormányzati képviselő elmondása szerint polgármesterré választása után V. Naszályi Márta több mint fél évre felfüggesztette, szüneteltette az önkormányzat és a Ruszwurm Kft. közötti peres eljárást, ez idő alatt pedig többször találkozott a kft. vezetőjével. Azt is lehet tudni – folytatta Gulyás Gergely Kristóf -, hogy több esetben készült megállapodás-tervezet, amelyek közül egy se került a képviselő-testület elé.

Hozzátette: tavaly jogerős bírósági döntés született arról, hogy a Ruszwurm Kft.-nek vissza kell adnia két cukrászdát és egy raktárhelyiséget, amelyeket 2016 óta jogcím nélkül használ. A bíróság több száz millió forint tartozás megfizetését is elrendelte – mondta Gulyás Gergely Kristóf.

Érdemi lépés addig nem történt, amíg Szamos Miklós elő nem állt a korrupciós vádakkal

– tette hozzá a kerületi képviselő. Mint mondta: ezek olyan körülmények, amelyeket fel kell tárni. A bizottságnak 30 napja van az ügyek feltárására, a grémium meghallgatja V. Naszályi Mártát is, ahol magyarázatot várnak arra, miért akadályozza az önkormányzat munkáját – mondta Varga Dániel. A vizsgálóbizottság 30 nap után jelentést fog készíteni a képviselő-testületnek, és a törvényekben meghatározott kereteken belül, ha szükséges, szankciók alkalmazására tesz javaslatot – tette hozzá.

A címlapképen V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere az Ostrom 75 című kiállítás sajtótájékoztatóján az I. kerületi városházán 2020. február 7-én.  Fotó: MTI/Illyés Tibor

Iratkozzon fel hírlevelünkre