Minden idők leghosszabb magyar kupameccsét hozta a Ferencváros és a Puskás Akadémia összecsapása
A várakozásoknak megfelelően komoly csatába bonyolódott a Ferencváros és a Puskás Akadémia a MOL Magyar Kupában, a párharc hosszabbításban dőlt el a zöld-fehérek javára.
A Puskás Akadémia nem akármilyen tettre készült a Groupama Arénában, ugyanis sorozatban harmadszor szerette volna legyőzni a Fradit az Üllő úton. Legutóbb augusztus közepén sikerült nekik ez a bravúr a bajnokságban, ami azóta is a zöld-fehérek egyetlen veresége ebben az idényben.
A felcsútiak egyébként két nagyon hasonló mérkőzést nyertek meg az FTC ellen, mindkétszer kétgólos előnybe kerültek az első félidőben, amire a Ferencváros csak nagyon későn, a találkozó hajrájában tudott válaszolni.
Most is tökéletesen indult az összecsapás a vendégek számára, Gruber Zsombor révén már a 9. percben előnybe került a Puskás Akadémia. Erre viszont most gyorsabban reagált a Fradi, még a szünet előtt összejött a fordítás, előbb Civic egy káprázatos lövéssel egyenlített, majd Aaneba vette be fejjel Markek kapuját.
A fordulatoknak azonban itt még nem volt vége, a Puskás vert helyzetből sem adta fel, Gruber pedig a fordulás után is megvillant, így bő 30 perccel a vége előtt ismét egyenlő volt az állás. A hátralevő időben egyik csapat sem tudta dűlőre vinni a meccset, így jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás.
Dejan Sztankovics ismét nagyszerűen nyúlt bele a mérkőzésbe, a cseréi végül nyerőnek bizonyultak. Ilyen nyerőember volt Traore is, aki hosszú sérülés után góllal tért vissza és 115. minutumban úgy tűnt, már nem lesz több változás.
Váratlanul azonban ismét kiegyenlített a Puskás Akadémia, bár Favorov találatát les miatt érvénytelenítették, de némi VAR-ozás után mégis középkezdéssel folytatódott a találkozó. Favorov végül nem játszotta végig a mérkőzést, pár perccel később idő előtt mehetett zuhanyozni.
Az utolsó percek eléggé kaotikusra sikeredtek, a beígért négy perc ráadás helyett jóval tovább folyt a játék, köszönhetően egy újabb videobírózásnak, a vendégek játékosa, Lamin Colley ugyanis a tizenhatoson belül kézzel ért a labdához, így a 132. percben büntetőhöz jutott az FTC.
A labdához végül Abu Fani állt oda, akinek ebben a hatalmas téthelyzetben nem remegett meg a lába, magabiztosan értékesítette a megítélt tizenegyest, és lőtte tovább a Ferencvárost a következő fordulóba.
Az összecsapás mindent egybevetve 143 percig tartott, ami valószínűleg magyar rekord, de feltehetően nemzetközi szinten sem fordul elő túl sokszor ilyesmi.
A címlapképen Lisztes Krisztián látható a Puskás Akadémia elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésen.
Forrás: Fradi.hu