Szeptember végéig csaknem 65 ezer gyermek született

Az előzetes adatok szerint 2023 szeptemberében 7222 gyermek született, ez hét százalékkal, 543 újszülöttel kevesebb, mint egy évvel korábban- írja a Központi Statisztikai Hivatal.  A legfrissebb adatok szerint idén eddig 64 655 gyermek jött világra, ez 2,4 százalékkal, 1589-cel kevesebb a 2022. január-szeptemberinél. Ezen belül az élveszülések száma január-márciusban 7,7 százalékkal több, míg áprilisban 2,1, május-júniusban 9,3, július–szeptemberben 6,1 százalékkal volt kevesebb 2022 azonos hónapjaihoz képest.

Az adatok szerint lassult a természetes fogyás, szeptemberben összesen 9111 fő vesztette életét, 11 százalékkal, 1183 fővel kevesebb, mint 2022 szeptemberében. Január és szeptember között 93 600-an haltak meg, 7,7 százalékkal, 7780-nal kevesebben, mint egy évvel korábban.

  • A születések száma a régiók többségében nőtt, ám Budapesten, Nyugat- és Közép-Dunántúlon csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű növekedés Pest régióban, míg a legnagyobb mérséklődés Budapesten történt.
  • A halálozások száma az összes régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest, a legnagyobb mérséklődés Észak-Magyarországon, a legkisebb Nyugat-Dunántúlon következett be.
  • A természetes fogyás mindegyik régióban mérséklődött, a leginkább Pest régióban, a legkevésbé Budapesten.
Forrás: KSH
Forrás: KSH

A címlapkép forrása: Pixabay


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb