Szeptember 14. A keresztény egység napja

A keresztény egység napját hazánkban 1996. szeptember 14-e óta ünneplik a Pannonhalmi főapátság alapításának 1000 éves évfordulójának emlékére. A rendezvény vendégei akkor több országokból érkeztek a főapátságba, a különböző felekezetek hívőiből álló zarándokok, hívők, papok és püspökök, ökumenikus istentiszteleten vettek részt. Az első eseményen képviseltette magát a grúz, a román, a szerb, az orosz, a magyar ortodox egyház, de jelen voltak a magyar római katolikus, református és evangélikus egyház vezetői is.

Ez a nap a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe, amelyen két történelmi eseményre, Krisztus keresztjének megtalálására, valamint visszaszerzésére emlékezik az Egyház. A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe 335. szeptember 13-ára nyúlik vissza, amikor Jeruzsálemben felszentelték a bazilikát, amelyet Nagy Konstantin császár emeltetett Krisztus sírja fölé. A Szent Keresztet Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben.

A Keresztet szeptember 14-én ünnepélyesen felmutatták az összegyűlt népnek. Innen az elnevezés: Szent Kereszt felmagasztalása. Az ereklyét, amelyet később elraboltak a perzsák, Hérakleiosz császár 630 körül szerezte vissza és vitte őrzési helyére – a legenda szerint mezítláb, szegényes ruhában, a saját vállán. Az egyház minden évben megüli a Kereszt felemelésének és felmagasztalásának ünnepét.

A címlapkép forrása: Pixabay


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb