Kubatov Gábor: Amióta az FTC elnöke vagyok, azóta kizárólag külföldi edzők értek el komoly nemzetközi sikereket a magyar futballnak

Mi a legnagyobb különbség egy magyar és egy külföldi szakember között? Mi Dejan Sztankovics legnagyobb erőssége? Többek között erről is kérdeztük a Ferencvárosi Torna Club elnökét, Kubatov Gábort.

– Felmerült Önökben, hogy Máté Csaba maradjon az első számú edző? 10 meccsen olyan számokat produkált, amire nem sokan lennének képesek.

– Természetesen felmerült, hiszen Csaba irányításával a feröeri bajnoktól kapott kiütést követően felálltunk a padlóról, amiért hálásak lehetünk, de amint azt már korábban többször is hangsúlyoztam, a Ferencvárosnál mindig a csapat által képviselt szinthez képest eggyel magasabban lévő szakembernek kell ülnie a kispadon. Többek között ez volt az elmúlt évek sikereinek titka. Nagyon nehéz döntés volt, mert Máté Csaba bebizonyította, hogy kiváló edző, aki most éppen olyan erős, mint a Fradi, de meggyőződésem, hogy minket ez a szintkülönbség hajt, ez visz előre.

– Korábban említette, hogy nem könnyű magyar vezetőedzővel dolgozni. Ön szerint ez minek köszönhető?

– Amióta az FTC elnöke vagyok, azóta kizárólag külföldi edzők értek el komoly nemzetközi sikereket a magyar futballnak: Paulo Sousa, Bernd Storck, Marko Nikolics, Szergej Rebrov, Marco Rossi, Sztanyiszlav Csercseszov.

– Jelenleg mi a legnagyobb különbség egy magyar és egy külföldi szakember között?

– Az a közeg, ami a magyar futballt körül vette a rendszerváltás környéki és utáni évtizedekben, sajnos hatással volt minden szereplőjére, így az edzőkre is. Nekünk nemzetközi mércével mérve is komoly céljaink vannak, és az elmúlt öt évben már értünk is el figyelemre méltó eredményeket.


Hirdetés
– Mi Dejan Sztankovics legnagyobb erőssége? Milyen téren vár változtatásokat tőle?

– Nagyon komoly játékos múltja van, BL-győztes, több világversenyen is járt a szerb válogatottal, és már edzőként is komoly statisztikái voltak a Crvena Zvezdával. Mégis azt mondom, hogy a mentalitása, a karaktere a legfőbb erőssége. Az olasz futball nagy hatást gyakorolt rá, de megvan benne a szerbekre jellemző jó értelemben vett agresszivitás, a minden áron győzni akarás. Az elmúlt időszak edzői közül az ő karaktere illik leginkább a Fradihoz, éppen ezért pont azt várom tőle, hogy a csapaton minden egyes meccsen azt lássuk: egységesek, és mindent megtesznek a győzelemért, a közönségért, bárki is legyen az ellenfél. Ha ezt eléri, biztos vagyok benne, hogy az eredmények is jönni fognak.

– Mik a Ferencváros idei célkitűzései? Mi kell ahhoz, hogy újra BL-szintű csapat legyen a zöld-fehérekből?

– A kollégáimnak mindig mondogatom: ha a Kékestetőt nézegetjük, sosem fogunk tudni felmászni a Mont Blanc tetejére. A magyar bajnokság megnyerése mára alapvető célkitűzés és elvárás, ez nem is kérdés, hiszen ez mindennek az alapja. Most azt mondom, ha idén megnyerjük a Konferencia-ligát, akkor lesz egy nyugodt esténk, de másnap már azon kell dolgoznunk, hogy a következő szezonban főtáblásak legyünk a Bajnokok Ligájában.

A címlapkép forrása: Kubatov Gábor/Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb