Semjén Zsolt: A tanszertámogatás nem csak az egyes gyereknek, hanem az egész nemzetnek jó

Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke és Dr. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője csatlakoztak az Ökumenikus Segélyszervezet „Iskolakezdés együtt!” elnevezésű adománygyűjtéshez, és ünnepélyes keretek között adták át a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának ajándékait.     

Semjén Zsolt az átadáson arról beszélt, hogy miért tartják a legfontosabbnak az oktatás és a tanulás lehetőségének a támogatását: „A helyzet az, hogy egy gyereknek az, hogy tanulhasson, az egész életét meg fogja határozni.

A szegénységből való kitörés, a hátrányos helyzetű létből való kitörés egy gyerek számára a tanulás által lehetséges.” 

Kiemelte, hogy mindig azt szokták mondani, hogy a munka is tanulás, hiszen a gyerek számára az határozza meg, hogy milyen munkát tud végezni, hogy mit ér el az iskolában – „ezért gondolom azt, hogy


Hirdetés

a tanulásnak a támogatása talán a legfontosabb segítségnyújtás”.   

Hozzátette, hogy egy hátrányos helyzetű gyermek esetében, bármennyire is tehetséges, lehet, hogy nem tudja elvégezni az iskolát, nem tudja kibontakoztatni a tehetségét, ezáltal nem tudja gazdagítani a közösségét. Hozott egy példát: van egy gyermek, akiből nagyszerű sebész lenne, de már az általános iskolát sem tudja elvégezni, esélye sincs eljutni az orvosi egyetemig, miközben lehet, hogy az élete azon múlt volna, hogy megkapta-e ezeket a taneszközöket vagy sem. 

„Ezért azt állítom, hogy a tehetséges gyermekek taníttatása – és minden gyermeknek van valamilyen tehetsége –, az egész nemzetnek az érdeke. Ezért nem csak az egyes gyereknek jó ez a tanszertámogatás, hanem az egész nemzetnek”.   

Dr. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy ez már egy szép hagyomány, hogy a KDNP és annak frakciója együttműködik az Ökumenikus Segélyszervezettel. 

„Sokadik alkalom – mindig örömmel és szívesen jövünk, és támogatjuk a Segélyszervezet munkáját, hiszen nagyon hasznos és fontos társadalmi küldetésük van, és évtizedek óta olyan munkát végez, amely nélkülözhetetlen” – mondta.   

Elmondta, hogy a KDNP-ben nem véletlenül választották azt a jelmondatukban, hogy a magyar családokért szeretnének tenni és dolgozni. „Igyekszünk a kereszténydemokrata értékeket megjeleníteni a politizálásunkban és a parlamenti, társadalmi munkánkban, igyekszünk figyelni a családokra – és a család az úgy teljes, ha gyermekek vannak benne, hiszen ez adja meg a lehetőségét annak, hogy értékes kincseink szülessenek és gyermekeink legyenek, majd átadhassuk nekik ezt a zászlót egykoron”. 

Kiemelte, hogy a KDNP igyekszik a jövőben is mindent megtenni azért, hogy a magyar családok boldogulása még hatékonyabb legyen, és többet tehessenek azért, hogy a nehéz helyzetben lévő családok is esélyt kaphassanak az életük minőségének javítására.

Fotók: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián 

'Fel a tetejéhez' gomb