Az atlétikai vébé zeneszerzője kisfia szívverését használta fel a zenéjében

Príma-díjas zeneszerző, gitárművész írta a nemrég véget ért budapesti atlétikai világbajnokság bemutatkozó, valamint a díjátadásokkor elhangzott zenéit. Cseh István munkássága már nem ismeretlen a sportrajongók körében, hiszen tavaly ő készítette a vizes világbajnokság díjátadóinak kísérő melódiáit is – írja a Magyar Nemzet a Békés Vármegyei Hírportál által készített podcastra hivatkozva. 

A zenész arról beszélt, hogy több verzióval is készült az atlétikai világbajnokságra, volt a tarsolyában tradicionális, magyar népzenére épülő, de világzenei stílusban felvett produkciót, amely a különböző nemzetiségek számára is könnyen befogadható, és elegánsabb feldolgozás zongorával, szaxofonnal, amelybe a nemrég született kisfia, Kolos szívverését is beépítette. 

Kiemelte, hogy mekkora megtiszteltetést jelentett számára ez a munka, az pedig nagy segítség volt, hogy Török Tilla Junior Príma-díjas népzenésszel közösen kapták a felkérést, hiszen inspirációt nyújtott a minden népzenei hangszeren játszó művész, a testvéreivel alkotott Török Trióval együtt. 

Cseh István korábban áthangszerelte az Ismerős Arcok slágerét, a Nélküledet, illetve a Székely himnuszt is, amely azért kiemelkedő jelentőségű, mert korábban nem volt olyan változata, amelyet ünnepségeken elő lehetett volna adni.

Simicskó István: Az atlétikai vébén Magyarország arculatát, imázsát is meg tudtuk mutatni

Az egész világnak példát mutatott Magyarország

A magyarok négyötöde örült, hogy hazánkban rendezték meg az atlétikai világbajnokságot

A címlapképen a budapesti atlétikai világbajnokság záróünnepsége látható a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 27-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb