Óránkénti templomi koncert Kecskeméten az Orgonák éjszakáján

Egymást követő négy templomi koncertet szervez a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. Kecskeméten az Orgonák éjszakáján, augusztus 5-én, szombaton.

Simon Zoltán kommunikációs munkatárs tájékoztatása szerint a programsorozatot úgy alakították ki, hogy egymás után mind a négy koncerten részt lehessen venni: az egyik befejezése után átsétálva a következő templomi helyszínre.

Mindegyik helyszínen más-más orgona szólal meg, más-más akusztikai viszonyok mellett

– tette hozzá. A kecskeméti református templomban 18 órától Mikesi Tibor és Vass-Eysen Ákos kántor biztosítja az áhítatos hangulatot orgonán. A Barátok templomában 19 órától Pálúr János orgonán, Pálhegyi Máté fuvolán Widor és Alain műveivel, majd közös improvizációval készül.


Hirdetés

A nagytemplomi koncert 20 órakor kezdődik. A nagyorgonás előadást Végh Lajos homokanimációja kíséri. Zárásként a kecskeméti evangélikus templomban 21 órától a magyar és a svéd népzene találkozik. Az Északi táncok című esten Sebestyén Márta lép fel két svéd művész társaságában.

A négytemplomos sétát 18 órakor megnyitó zenés áhítat ingyenes, az utána levő három koncert bármelyikére megvásárolt jegy az összes koncert látogatására feljogosít. A programokról bővebben a www.filharmonia.hu oldalon lehet tájékozódni.

(MTI)

A címlapkép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb