Súlyosan megrongálódott az odesszai ortodox katedrális 

Vasárnap kora hajnalban érte rakétatámadás Odesszát, amelyben egy ember meghalt, húszan megsérültek, és súlyosan megrongálódott a város ortodox katedrálisa, a Megváltó Színeváltozása-székesegyház, amely az UNESCO világörökség része. 

A város védőszentjének szobra is a templomban volt, amelyeket azonban ki tudtak menteni a romok közül. 

Andrij Palcsuk, a székesegyház főapátja a Reutersnek elmondta, hogy a rakétatámadás tüzet okozott, amely az épületnek csak az egyik sarkát érintette, ahol a kegytárgybolt van. 

A korábbi orosz légitámadásban megrongálódott ortodox katedrális belsõ tere a dél-ukrajnai Odesszában 2023. július 23-án. (MTI/EPA/Igor Tkacsenko)

Az ukránok azzal vádolják az oroszokat, hogy ez a második alkalom, hogy elpusztították a templomot, ugyanis a 19. század elején épült székesegyházat 1936-ban Sztálin vallásellenes kampányainak részeként lerombolták, majd újjáépítették, amikor Ukrajna önálló ország lett 1991-ben. 

Az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy olyan célpontokra mértek csapásokat, ahol terrortámadásokat készítettek elő, és hozzátették, hogy a katedrális elleni orosz csapásról szóló ukrán jelentések hamisak, és azt valószínűleg egy ukrán légvédelmi rakéta pusztította el. 

A Megváltó Színeváltozása-székesegyház a ukrán ortodox egyházhoz (UOC) tartozik, amelyet Kijev azzal vádol, hogy kapcsolatot tart fenn az orosz ortodox egyházzal, amelyhez korábban kötődött, azonban tavaly májusban, az orosz megszállást követően megszakították a kapcsolatot. 

Hívők misén vesznek részt a korábbi orosz légitámadásban megrongálódott ortodox katedrális elõtt a dél-ukrajnai Odesszában 2023. július 23-án. (MTI/AP/Jae C. Hong)

A címlapképen a korábbi orosz légitámadásban megrongálódott ortodox katedrális épülete a dél-ukrajnai Odesszában 2023. július 23-án. Forrás: MTI/EPA/Igor Tkacsenko

Iratkozzon fel hírlevelünkre