Tóth Gy. László a Mindenki Magyarországa Néppártról: Újabb balliberális hívő tagozat

Márki-Zay Péter, a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje szombaton jelentette be pártjának megalapítását, és azzal kapcsolatos elképzeléseit. A Mindenki Magyarországa Néppárt számos tervvel mutatkozott be, kérdés az hogy mennyire tudják ezt beváltani. Ezzel kapcsolatban Tóth Gy. László, politológus fejtette ki véleményét a Vasárnap.hu-nak.

A párt alapító elnöke a parlament előtt tartott sajtótájékoztatón öt pontot sorolt fel, amely megkülönbözteti őket a többi párttól. Számos hívószó elhangzott, mint az ellenállás, az önzetlen kiállás, kultúraváltás és még sorolhatnánk.

Megalakult Márki-Zay Péter pártja, a Mindenki Magyarországa Néppárt

Az első pontnál Márki-Zay úgy fogalmazott, a néppárt a rendszer ellenzéke és nem a része, vagyis most nem ellenzékre, hanem ellenállásra van szükség. Tóth Gy. László szerint szerint ez már egy sokszor elhangzott érv, ezért az ilyen kommunikációnak alig van hozadéka. Bármit mondjanak is, szükségszerűen a pártpolitikai rendszer részei maradnak. A politológus szerint Magyarországon a politikusok nagy részére jellemző, hogy kommunikációs szinten mindig ki akarnak állni mindenki mellett.

De ez így demagógia. Az, hogy mikor melyik társadalmi csoport sértett, az mindig változó: a gazdasági és szociális helyzettel függő hangulatváltozásokra a politikának reagálnia kell. A túlzott leegyszerűsítés nem vezet sehova

– fogalmazott Tóth Gy. László.

A harmadik pont a kultúraváltás, ami azt jelenti, hogy hisznek abban, hogy Magyarország a korrupció miatt szegény, és az itteni emberek emiatt vándorolnak ki.

Sajnos a korrupció egy létező jelenség, ez tagadhatatlan. De a kultúraváltás szó csak sokkal szélesebb értelemben használható, ez így is egy erősen félrevezető megfogalmazás. A korrupció felszámolásához nem kultúraváltás kell, hanem ép erkölcsi érzék

– fejtette ki a politológus.

Márki-Zay Péter egy másik kijelentésére reagálva – miszerint nincsenek állami forrásaik, csakis adományokból működnek, és a továbbiakban is ezeket használják majd – Tóth Gy. László kifejtette: úgy tűnik, mintha Márki-Zay Péter, mint politikus még mindig nem nőtt volna fel, ugyanis óriási naivitás azt hinni, hogy a világon mindenütt kizárólag adományokból kampányolnak.

Lehet azt mondani, hogy mi hiszünk ebben-abban, de ebből nem lesz társadalmi-gazdasági program. A kommunizmus idején a kommunisták hittek az egyenlőségben meg sok mindenben, de amit létrehoztak, az egy gyilkos rendszer volt. Újabb balliberális hívő tagozat alapítása helyett a gazdasági és társadalmi folyamatok racionális elemzésére koncentráló szervezetekre lenne szükség.

– fogalmazott a politológus.

Az utolsó pont szerint a most megalakult politikai formáció az Európai Néppárthoz szeretne csatlakozni, ami értékelésük szerint hosszú folyamat lesz. Tóth Gy. László megjegyezte, hogy ennek semmi jelentősége nincs jelenleg. Márki- Zay Péter elmondta azt is, hogy az új párt csak az európai parlamenti választáson indul, az önkormányzati választáson nem. A politológus szerint ennek a lépésnek az állhat a hátterében, hogy az önkormányzati választáson elért vereség nehezebben kommunikálható.

Ugyanakkor a választásokon való részvétel valójában tét nélküli, ilyen rövid idő alatt képtelenség kellő ismertségre szert tenni. Azt sem tudjuk, hogy kikből áll az elérni szándékozott célcsoport, és hol lesz a helye a pártnak a magyar belpolitikai struktúrában. Márki-Zay és csapata korábban a Fideszből kiábrándultakat célozta meg, miközben ez nem volt számottevő csoport. Ráadásul ideológiailag egy rendkívül heterogén, ellentmondásos kommunikációt folytattak, amire a társadalom nem vevő. Ennek a társaságnak ma sincs koherens társadalmi-gazdasági jövőképe, de nincsenek sikeres politikusai sem. Márki-Zay Péter eddigi pályafutása alapján nem alkalmas egy országos szintű politikusi pálya betöltésére. De az utolsó szó a választóké

– zárta gondolatait Tóth Gy. László.

A címlapképen Márki-Zay Péter az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje beszédet mond az ellenzéki pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén, az Andrássy úton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

'Fel a tetejéhez' gomb