Szalai Piroska: Dobrev Klára most a családtámogatásokról hazudik 

Dobrev Klára hamis grafikonos és a DK hamis videós kampánya után most az árnyékminiszterelnök a családtámogatásokról tett ki több hamis posztot. Szerinte a kormány ténylegesen eltörölte a CSOK-ot és a babaváró hitelt. Újra elővette azt a már korábban cáfolt állítását, miszerint a családtámogatásra fordított kiadások aránya folyamatosan csökken, tavaly már csak a GDP 1,3%-a volt, ez bőven az EU-s átlag alatt van – írta Szalai Piroska, munkaerőpiaci szakértő a Mandinerre. 

Részletezte, hogy a Dobrev által állított három dologból egy sem igaz. 

A CSOK-ot ugyanis nem törölték el, csak változtattak rajta.

Ahogy azt Gulyás Gergely a kormányinfón bejelentette, a falusi CSOK keretösszegét 50 százalékkal megemelték, ugyanakkor a városokban a jövőben nem lehet majd igénybe venni, DE ígéretet tett arra, hogy a kormány új támogatási rendszert dolgoz ki az 5000 főnél nagyobb településekre. 

Hozzáteszi, hogy Dobrev Klára emlékezhetne rá, hogy legutóbb a lakáscélú támogatott kölcsönt 2002-ben a Medgyessy kormány törölte el, ugyanis az árnyékminiszterelnök volt akkor az akkori választási kampányában Medgyessy Péter kabinetfőnöke volt, majd 2002-ben a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának elnökhelyettese lett, ráadásul 2002 és 2010 között semmilyen lakáscélú támogatás nem járt a kisgyermeket nevelőknek. 


Hirdetés
A kormány a babaváró hitelt sem törölte el.

Gulyás Gergely bejelentése szerint úgy változik, hogy a hitel összegét 11 millióra növelik, és 2024. január 1-jétől azok a házaspárok vehetik fel a mostani feltételek szerint, tehát akár a várandósság előtt is, ahol a nő 30 év alatti, valamint bevezetnek egy átmeneti időszakot is 2024 januárja és 2025. január 1-je között, amikor a várandósságukat igazolni tudó (azaz legalább 12. várandóssági hetet betöltött) 30-40 év közötti nők is jogosultak lesznek.

A kormány ezzel ösztönözni szeretné, hogy minél korábbra kerüljön a nőknél a gyermekvállalás időpontja, ami az első gyerek születése esetén jelenleg 28,6 év. 

Ráadásul még a családtámogatási kiadások sem csökkentek.

Szalai Piroska megjegyzi, hogy sajnos nem készül olyan KSH vagy Eurostat statisztika, ami minden családtámogatási ráfordítást tartalmazna, így a kormány kommunikációjára tudunk hivatkozni. A jövő évi költségvetés ismertetőjénél Varga Mihály miniszter úr bejelentette, hogy a jövő évi költségvetésben is 3307 milliárd forintnyi lesz az adókedvezményekkel együtt számított családtámogatások összege, ami a 2010-es szint 3,5-szerese, a GDP 3,9%-a. Ilyen mértékű és ilyen szerteágazó családtámogatási rendszer, mint hazánkban kiépült az elmúlt évtizedben, sehol máshol nem működik az unióban.

„Dobrev Klára félremagyarázása, hamis állításai a családtámogatásokról komoly veszélyt jelenthetnek a gyermekvállalást tervezőknek!”  

Kiemeli, hogy ennek az az oka, hogy családok anyagi biztonságérzetére pozitívan ható hírek esetén többen döntenek a gyermekvállalás mellett, a negatív hírek hatására kevesebben vállalnak gyermeket, s többen inkább halasztják a gyermekvállalást.

„Ezért hatalmas a felelőssége Dobrev Klárának akkor, amikor a családok életkörülményeiről álhíreket terjeszt!” 

Címlapképen: Dobrev Klára. Fotó: MTI/Kovács Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb