Országos kihívást nyert meg az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda

Toronymagasan nyerte meg a Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda a Millió Lépés az Iskoládért országos kihívást, melynek célja az volt, hogy fizikailag és lelkileg megmozgassa a diákokat, a szülőket, a tanárokat és a közelebbi, távolabbi hozzátartozókat – értesített a Hajdúdorogi Főegyházmegye.

A 11 hetes országos kihívásban több mint kétezer iskola vett részt, ám az egymillió forint értékű sporteszközöket tartalmazó főnyeremént a Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda vihette haza. Az edelényiek nem csak megnyerték a versenyt, hanem a Millió Lépés az Iskoládért program megnyitóünnepségének is ők adtak otthon. A résztvevők az ünnepség után azonnal aktiválták a versen mibilapplikációját, amelyben a lépések mellett további hatvan féle mozgásforma alakítható át lépésszámmá.

Tanárok és diákok, a szülői közösségek egyaránt hatalmas lelkesedéssel vágtak bele a projektbe, az egyes osztályok létszáma napról-napra bővült a rokonok, ismerősök körével, és már az első héten országos szinten vezette a listát az edelényi iskola. Igazgatói engedéllyel havi rendszerességgel beiktattak egy- egy közös sétát Edelényben a kastély körül, hiszen szerették volna sikerekben gazdag eredményt és az aktív közösségi élményt is pozitívan megerősíteni a diákokban.

A Szent Miklós Iskola ezen időszak alatt 113 alkalommal tette meg aktív lépéseivel az Országos Kékkör túravonalát 1421 fő részvételével (Összehasonlításként a 2. helyezést elért iskola 891 résztvevővel teljesítette a kihívást). A nyeremény összegét pedig megosztották, az iskola csak az összeg felét költi majd sporteszközökre, egynegyede Kárpátaljára kerül adományként, egynegyedét pedig a Damján-tábor számára ajánlják fel, ezzel is erősítve a diákokban az önzetlen segítségadás jótékony képességét.


Hirdetés

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb