Óriási bukás lett a nembináris karaktert szerepeltető Disney-mese 

Bemutatta a Disney és a Pixar, amely előbbi leányvállalata, az Elemi (Elemental) című mesét, amelyben a stúdió első nembináris karaktere szerepel, azonban nem hozta a nyitóhétvégén a várt sikert, mindössze 29,5 millió dollárt termelt, ami eddig a legrosszabb eredmény a Pixar történelmében – írja a FoxNews

Az amerikai mozik és a sajtó is felfigyelt a siralmas teljesítményre, a Variety azt írta, hogy a film „elmaradt az amúgy is alacsony elvárásoktól”, a The Hollywood Reporter szerint „a moziba járók jegelték” az alkotást.  

A Pixar studiónak nem ez az első nagy bukása, ugyanis idén már 75 embert rúgtak ki, miután a Lightyear című filmjük sem aratott nagy sikert, ugyanis azonos nemű karaktereket ábrázoltak benne, amit az amerikaiak nem fogadtak túl jól. 

Újabb Disney-film célozza a gyerekeket LMBTQ+ propagandával

Úgy tűnik, a Pixar is beállt abba a sorba, amelyben már ott tolong többek között a Bud Light és a Target is. Előbbi a sörét Dylan Mulvaney transz modell reklámozta, míg utóbbi vállalat az üzleteiben túlságosan is felült a Pride-nak, és gyerekeknek szóló szivárványos termékeket kezdtek árulni – az amerikaiak pedig nem vették jól az LMBTQ-propaganda ezen nyomulásait (sem), ezért hatalmas gazdasági visszaesést okozó bojkottot hirdettek ellenük. 

Transzneművel reklámozta termékét egy amerikai sörmárka – Bezuhantak az eladásaik

 

A címlapkép forrása: YouTube/Pixar (képernyőfelvétel)

Iratkozzon fel hírlevelünkre