„Egy-egy iskolából egész generáció életét bevilágító fény tud sugározni”

Átadták a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium új épületszárnyát Budafokon. A most megvalósult beruházás során nyolc tanteremmel, kiegészítő helyiségekkel, aulával és új sportudvarral bővült az iskolaépület általános iskolai része.

A hálaadó istentiszteleten Szász Lajos, a Budapest-Budafoki Református Egyházközség vezető lelkésze hirdetett igét Máté evangéliuma 5. fejezete 14-16. versei alapján.

Egy-egy iskolából egész generáció életét bevilágító fény tud sugározni

– mondta. A lelkipásztor arról beszélt, hogy a budafoki iskola is ilyen világosító lámpás, amelynek fénye egyelőre talán a kerületet éri csak el, de küldetése annál nagyobb: világosságnak lenni, fényt hozni a sötétnek tűnő világba.

Jézus Krisztus egykor a tanítványoknak, ma pedig nekünk mondja: ti vagytok a világ világossága. Azért vághattunk bele a bővítés ambiciózus feladatába, mert hittük, hisszük és tapasztaljuk, hogy az itt tanító pedagógusok, munkatársak életéből a világosság árad, amivel jó, ha minél többen találkoznak

– összegezte Szász Lajos, köszönetet mondva az itt dolgozók szolgálatáért. Kuruczné Domaházi Margit Anna igazgató kiemelte, a sok jelentkező miatt évről évre növekvő számú intézmény bővítésének szükségességét, majd az építkezés kihívásaira és a zajos körülményekre utalva hozzáfűzte: Az eredmény minden nehézséget feledtet. Az intézményvezető elmondta, hogy idén kettős évfordulót ünnepeltek: Demjén István budafoki lelkipásztor beiktatásának 100. és a református iskola – mely három évvel ezelőtt gimnáziumi tagozatot is indított – megalapításának 10. évfordulóját.

Németh Géza, a Budapest-Budafoki Református Egyházközség főgondnoka az oktatási intézmény történetéről, a bővítés szükségességéről és lépéseiről beszélt. Az iskola vezérigéjéből – „Az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestül őhozzá, aki a fej, a Krisztus.” (Efézusiakhoz írt levél 4. rész, 15. vers) – kiindulva hangsúlyozta, hogy az iskolában folyamatos a növekedés: létszámban, épületben és lelkiekben is. A pedagógusközösségnek megköszönte az elmúlt tíz év közös szolgálatát. Karsay Ferenc polgármester, az intézmény egykori tanára abővítéssel kapcsolatos háláját és reményét kifejezve pedig így fogalmazott:

Ez az iskola olyan torony, amely egyre messzebbről látható.

Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka emlékeztetett: az Istennel való mielőbbi találkozás kitüntetett helye a templom és az iskola.

Az óvoda, az oktatási intézmény a jövőre mutat, az iskola az alapozást szolgálja, amely az építkezés legfontosabb része. A gyermeket nevelő intézmény felelőssége mindannyiunkat kötelez. A családi és gyülekezeti neveléssel közösen összekészített útravaló, batyu az, amelyből gyermekeink később táplálkozni fognak: úgy kell összecsomagolnunk, hogy felnőve becsületet, tisztességet, keresztény emberséget találjanak benne, és ezt tudják majd továbbadni a jövő nemzedéknek

– fogalmazott az elöljáró. Németh Zsolt országgyűlési képviselő az egységet kiemelve, az egy szívvel, egy lélekkel működő gyülekezet jelentőségéről beszélt az Apostolok cselekedetei 4. részének 32. verse alapján: 

A 22. kerületi közösség virágzó erejét tükrözi az iskola, amely olyan vonzó példa, amely egység nélkül aligha valósulhatott volna meg, és aligha működne és gyarapodna ilyen szépen. Ahol szabadon egység születik egy ilyen sok akaratot kívánó projektben, az Isten áldását mutatja.

Nagy János miniszterelnöki irodát vezető államtitkár örömét fejezte ki többek között a gimnázium három évvel ezelőtti elindulása, a korábban elvetett magvak látható gyarapodása és a valódi közösségi munka eredménye miatt.

Nem feladatunk gyermekeinket kivenni a világból, de az igen, hogy felvértezzük őket a veszélyek ellen: nemcsak tanítani, nevelni is kell, kulcsot adni a kezükbe a világhoz, de megfelelő pajzsot is, mely megóvja őket a veszélyektől Az egyházi iskolák ezt a feladatot végzik évszázadok óta

– hangsúlyozta. Az iskolaszárny-átadó ünnepségen a meghívott vendégek között megjelent többek között Fürjes Zoltán helyettes államtitkár is. A köszöntők, felszólalások után az iskola diákjainak, tanárainak műsora következett.

Forrás: parókia.hu

A címlapkép forrása: Asszonyi Eszter/parokia.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre