Semjén Zsolt: Kimentettünk 11 kárpátaljai hadifoglyot

Mint azt a Vasárnap.hu is megírta, a napokban az Orosz Ortodox Egyház Budapest kérésére több oroszországi hadifogságban lévő katonát is Magyarországra szállított, az akciót pedig Semjén Zsolt koordinálta. Az egyházügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes nyilatkozott az esettel kapcsolatban.

– Az Orosz Ortodox Egyház kiadott közleménye szerint: „Őszentsége Kirill Moszkva és egész Oroszország patriarchája áldásával, az Orosz Ortodox Egyház közvetítésével, az egyházak közötti együttműködés keretében, a magyar fél kérésére az ellenségeskedésben részt vett, kárpátaljai származású ukrán hadifoglyok egy csoportját Magyarországra szállították”. Az atv.hu értesülései szerint Ön koordinálta a 11 kárpátaljai magyar kimentését, de „az ügy és az emberek érdekére” hivatkozva nem árult el részleteket.

– Hilarion metropolitának tartozunk köszönettel, vele beszéltem először, minden egyházi keretek között történt, katolikus részről a Magyar Máltai Szeretetszolgálat professzionális közreműködésével. Mindez tehát az Orosz Ortodox Egyház gesztusa volt Magyarország felé, ezek az emberek a szabadságukat ennek a jó kapcsolatnak köszönhetik. Nekem pedig ez emberi, keresztényi és hazafias kötelességem volt!

– Ukrajna nehezményezte, hogy a döntést és az akciót nem egyeztették az ukrán kormánnyal.

– Nyilvánvaló, hogy ha Ukrajnát bevontuk volna, az egészből nem lett volna semmi.

– Az ukránok úgy fogalmaztak, hogy „ezek a katonák ukrán állampolgárok, ezért áthelyezésük bármilyen harmadik országba lehetetlen Ukrajna beleegyezése és közvetlen bevonása nélkül”.

– Aztán miért volna lehetetlen? Mindenki láthatja, hogy megcsináltuk! Nekünk minden magyar állampolgárról, magyarról gondoskodnunk alkotmányos kötelességünk, és egyébként emberileg mindenkiről, akiről módunkban áll. Az ukránok szerint orosz fogságban kellett volna hagynunk őket?!?


Hirdetés
– Ők ukrán szempontból lehet, hogy dezertálók?

– Magyar szempontból pedig menekültek! Sok százezer emberhez hasonlóan, akik elmenekültek a háború elől Ukrajnából. Mi mindenkinek megadjuk a menekült státuszt, és nem kérdezzük, hogy katona-e vagy sem. És természetesen semmilyen adatot nem adunk ki róluk.

– Az ukrán külügy a 11 hadifogoly ügyében bekérette a magyar ügyvivőt.

– Amint a mandiner.hu-nak is nyilatkoztam, a 11 kárpátaljai Magyarországon már nem „hadifogoly”, hanem szabad ember. Magyarországon segítséget kapnak, nem pedig „őrizetet”. Szabad akaratukból döntenek arról, hogy mit csinálnak.  Megjegyzem, ha én lennék Ukrajna képviselője, akkor köszönetet mondtam volna ezért.

Címlapkép: Vasárnap.hu/Szennyes Krisztián

'Fel a tetejéhez' gomb