Szent László Nap a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban

„A magyar-lengyel barátságért minden nap tenni kell!” – ezt a gondolatot megfogalmazva indította el Dr. Osztie Zoltán plébános atya 2023. évi eseménysorozatát a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom altemplomában.

Magyar-lengyel közös szentek, történelmi személyiségek életére, vértanúságára szeretnék felhívni a hívek és érdeklődők figyelmét előadásaikkal, programjainkkal. Azokat a személyeket szeretnék bemutatni, akik összekötő kapcsok a két nemzet történelmében és jelenében. Előadás hangzott már el Szent Hedvigről, Esterházy Jánosról, Szent II. János Pál pápáról is a templom altemplomában.

Mint Osztie atya elmondta, korábban színházi előadást tekintettek meg a Nemzeti Színházban Esterházy János vértanúságáról, valamint zarándoklatot szerveznek Szent László király nyomában Búcsúszentlászlóra.

Június 27-én (kedden) 18:00 órától Szent László királyra emlékeznek két vetítettképes előadással.

– Miskei Antal egri történész előadásának címe: Szent László király és kora. Az


Hirdetés

előadás a szent király életét, és az adott történelmi kort mutatja be.

– A Zamárdi városából érkező Gál Péter József művelődésszervező előadásának

címe: Szent László király, Magyarország édes oltalmazója. Az előadás keretében a nép szívében élő királyról, a mitikus hősről, a mondák Szent László királyáról hallunk majd.

– Az előadásokat követően virágot helyeznek el Szent László király csontereklyéje előtt, az 1507-ben állított pasztofóriumnál.

Forrás: Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia

A címlapképen Osztie Zoltán plébános látható a belvárosi kántorátus közös koncertje a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom restaurált Mátyás-oratóriumának sajtóbemutatóján 2019. január 25-én. Forrás: MTI/Mónus Márton

'Fel a tetejéhez' gomb