Sok a vitás kérdés a német fűtési törvény körül

Patrick Graichen (Zöldek) államtitkár menesztését követően újra a felszínre törtek a kormánykoalíció pártjai közötti ellentétek a vitatott – a köznyelvben csak „fűtési törvénynek” hívott – épületenergetikai törvény (Gebäudeenergiegesetz, GEG) pontos megvalósításáról –  tájékoztatott a Magyar-Német Intézet lapja, a Berlini gyors.

A vita elsődleges kezdeményezője a tervezettel kapcsolatban már korábban számos ellenvetést megfogalmazó FDP, mely a korábbi, Zöldek által javasolt, gyorsított törvényalkotási folyamat helyett most a tervezet lassúbb, átfogóbb megvitatását kívánja elérni. Ennek fényében kétséges, hogy sikerül-e a törvény megszavazását még a nyári szünet előtt a Bundestag napirendjére tűzni, ahogy azt Robert Habeck (Zöldek) szövetségi gazdasági miniszter eredetileg szorgalmazta volna.

„Úgy gondolom, hogy a nyári szünet előtti elfogadásról szó sem lehet.”  – nyilatkozta Bijan Djir-Sarai, az FDP főtitkára.

Majd hozzátette: „Nem az a döntő, hogy mikor szavazzuk meg a GEG-t. A döntő az, hogy jó törvény legyen, amely senkit sem terhel túlságosan, és sok technológiai megoldást tesz lehetővé.”

Ezzel egyidejűleg az FDP azzal érvel, hogy Graichen távozásával a Bundestag elvesztette a kérdésben illetékes kapcsolattartóját, ezért több időre van szükség. Az SPD és a Zöldek ugyanakkor nem láttak összefüggést a két kérdés között és negatívan reagáltak a legkisebb koalíciós társ újabb problémafelvetésére.


Hirdetés
A szövetségi kabinet által korábban jóváhagyott tervezet szerint 2024-től lehetőség szerint minden újonnan telepített fűtési rendszer 65 százalékban megújuló energiával kell, hogy működjön.

Ez a rendelkezés minden 80 év alatti tulajdonosra vonatkozna majd. A meglévő olaj- és gázfűtési rendszerek továbbra is üzemeltethetők, a meghibásodott fűtési rendszerek pedig javíthatók maradnak. A törvény deklarált célja, hogy elősegítse a gázzal és olajjal való fűtés kiváltását Németországban. Az Unió-pártok a jelen helyzetben nem látják időszerűnek a törvény elfogadását. „Most már tényleg tiszta vizet kell önteni a pohárba. Az épületenergetikai törvénynek vissza kell kerülnie a műhelybe (további átalakításokra).” – nyilatkozta Sebastian Brehm, a CSU szakpolitikusa.

Forrás: Berlini gyors

A címlapkép forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb