Vallásközi konferencia a Teremtésvédelemről: „Az emberi élet és a teremtett világ elválaszthatatlanul összekapcsolódik”

Közös konferenciát rendezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) „A vallásközi párbeszéd szerepe a Teremtés védelmében” címmel. 

A konferencia  megnyitóján beszédet mondott Deli Gergely, az NKE rektora, Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, Vincze Krisztián, a PPKE rektor-helyettese, valamint Hidvéghiné Pulay Brigitta, a PPKE Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont Teremtésvédelmi Kutatóintézet tudományos munkatársa. 

Deli Gergely elmondta, hogy „a környezet védelme közös kulturális érték, ahogyan azt az Ószövetség Teremtéstörténete, vagy Jézus életének elbeszélései is kifejezik. Ahogy Jézus mondja: »Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket«”.  
Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Hollik István egy személyes történetet osztott meg a jelenlévőkkel, amit egyszer egy magyar püspök mondott neki: 

„Ha nagy bajban vagy, menj ki az erdőbe és addig sétálj, amíg egy fa hív, mert Isten arra teremtett minket, hogy szimbiózisban éljünk az erdővel. Hiszen a fák állítják elő a levegőt, ami nekünk életet ad, mi pedig szén-dioxidot lélegzünk ki, ami nélkül a fák nem tudnának élni. Az emberi élet és a teremtett világ elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Nos, mi, kereszténydemokraták így közelítjük meg a teremtett világ védelmét.”

Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Vincze Krisztián az otthon védelméhez hasonlította a teremtett világ védelmét: „A gyermekeinknek korán meg kell tanulniuk a gondoskodás, a takarítás és az otthon rendben tartásának gyakorlatát és szabályait. Az otthonunk egy különleges tér, egy élettér, amely az emberi létet hordozza. Itt születünk, itt töltjük napjainkat, itt akarunk békésen megöregedni, itt adunk életet utódainknak. Ez az örökségünk, amit továbbadunk másnak. A mai konferencia az emberiség globális otthonának gondozásáról és védelméről szól”. 

Hidvéghiné Pulay Brigitta felhívta arra a figyelmet, hogy valódi változásokat a fiatal generáció nélkül nem lehet elérni: „úgy gondolom, hogy az Önök bevonása mindenféle vitába fontos, kérdések megválaszolásához, megoldásokhoz. Nélkületek ez nem fog működni”. 

A konferencián több vallás követője is részt vett, képviseltették magukat a keresztények, a muszlimok és a zsidók is, akik mind-mind a saját szemszögükből, vallási tanításuk alapján közelítették meg a teremtésvédelem ügyét, hangsúlyozva annak fontosságát.

Sergio Massironi, a Vatikán küldötte arról beszélt, hogy Ferenc pápa külpolitikájában is hangsúlyos a vallásközi párbeszéd, Ursula Fatima Kowanda-Yassin, az bécsi Sigmund Freud Egyetemről a muszlim aktivizmus ökológiai alapjairól mondott néhány szót, míg Mendel Myers rabbi az ortodox zsidó tanítást ismertette a témában.

Címlapkép: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

'Fel a tetejéhez' gomb