Országos gyűlést tartott a Nemzeti Fórum

Országos gyűlést tartott a Nemzeti Fórum Egyesület szombaton Budapesten, a tanácskozáson hangsúlyos szerepet kapott a jövő évi önkormányzati választásra való felkészülés is – közölte Lezsák Sándor, a szervezet elnöke vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint Lezsák Sándor a tanácskozáson felidézte: a Nemzeti Fórum meglehetősen nehéz körülmények közepette alakult meg az MDF-ből kizárt, valamint a kizárások miatt kivált egykori képviselőkből. Idővel azonban bebizonyosodott, hogy a múltunkból nem lehet kizárni minket – tette hozzá. Csak a személyiség, az ember határozhatja meg a Nemzeti Fórum súlyát és értékét – jelentette ki, majd méltatta azokat a jelölteket, akik képesek voltak minden helyzetben helytállni. Lezsák Sándor kiemelte, hogy a Nemzeti Fórum jelöltjei erősödnek a városokban, kisebb településeken, példaként említette Békés vármegyét, ahol több szervezetük is alakult.

Beszámolt a Nemzeti Fórum külkapcsolati rendszeréről is, amelynek fontos elemei a műfordító táborok, és szervezetüknek szerepe volt a keleti nyitás politikájában is – mondta. Hangsúlyozta: a 2024-es önkormányzati választásra készülve meg kell találniuk azokat a jelölteket, akik a Nemzeti Fórum szellemiségét képviselve részt vehetnek az önkormányzatok munkájában. Bíró Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum alapító elnöke az országos gyűlésen azt mondta, három olyan ügy sújtotta Európát, amiből nehéz a kilábalás: a migráció, a gender és a háború. Magyarország minden fórumon hangoztatja a békét, ez a tisztességes hozzáállás – tette hozzá. A tanácskozáson a Nemzeti Fórum egyes tisztségviselői beszámoltak tevékenységükről, majd elfogadták az előző évi pénzügyi beszámolót és a jövő évi választások munkatervének programját.

(MTI)

A címlapképen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre