Több pénzt követelnek a német tartományok a menekültek ellátására

Németországban a tartományi kormányok több pénzt követelnek a szövetségi kormánytól az egyre több menekült ellátásával járó kiadások fedezésére.

A tartományi kormányfők a hétfőn ismertetett álláspontjuk szerint azt követelik majd a szövetségi kormány vezetőivel szerdára tervezett tanácskozásukon, hogy térjenek vissza a 2021-ig alkalmazott finanszírozási modellhez, amelyben a menedékkérők és menekültek elhelyezéséért és ellátásáért felelős tartományok és helyi önkormányzatok fejenkénti átalánytámogatást kapnak a szövetségi költségvetésből.

Ezt az átalányt az időközben megemelkedett költségek miatt havi 670 euróról (249 ezer forint) ezer euróra kell emelni. A szövetségi kormánynak külön támogatást kell biztosítania a felnőtt kísérő nélküli kiskorú menekültek ellátásához is, és teljes egészében meg kell térítenie a menekültek elhelyezésének költségét is – sürgetik a tartományi vezetők pártpolitikai oldalakat átívelő egységben.

A szövetségi kormány elutasítja a követeléseket, arra hivatkozva, hogy a menekültek túlnyomó többsége, 80 százaléka az orosz támadás ellen védekező Ukrajnából érkezik, és ők nem is a menekültügyi intézményrendszeren keresztül jutnak támogatáshoz, mert háborús menekültként rögtön menedékjogot kapnak, ami azzal jár, hogy azonnal bekerülnek a szociális ellátórendszerbe, amelyet a szövetségi kormány finanszíroz. Tavaly kétmilliárd eurót, az idén várhatóan nagyjából ötmilliárd eurót fordítanak erre a célra.

A tartományi kormányfők egyeztető fóruma, az úgynevezett miniszterelnöki konferencia és Olaf Scholz kancellár szerdai találkozóját megelőző nyilatkozatok sorában a szövetségi kormány oldaláról az az érv is gyakran szerepel, hogy az alaptörvény a tartományokhoz és a helyi önkormányzatokhoz rendeli a menedékkérők ellátásának finanszírozását, a szövetségi kormány pedig eddig is önkéntes alapon nyújtott segítséget. Ez a segítség továbbra is megmarad, és csak az idén meghaladja a tízmilliárd eurót

A tartományok szerint a szövetségi kormány számításai veszik figyelembe az integrációval – társadalmi beilleszkedéssel -, továbbá a gyermekek és rászorulók gondozásával és az oktatással kapcsolatos külön költségeket, ráadásul egyre emelkedik a nem Ukrajnából érkező menekültek száma, akikről a tartományoknak és az önkormányzatoknak központi segítség nélkül kell gondoskodniuk. Ez a szám az egy évvel korábbihoz képest mintegy 80 százalékkal emelkedett – húzták alá.

Ezt mutatják a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) adatai is, amelyek szerint az idén a január-áprilisi időszakban 110 516 ember nyújtott be menedékjogi kérelmet Németországban, ami 78,4 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi 57 180-hoz képest.

Tavaly 226 467 menedékjogi kérelmet nyújtottak be a BAMF-hoz, ez 52 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 148 233-hoz képest. Ennél több kérelmet Németország újraegyesítése óta csak öt alkalommal regisztráltak: a legutóbbi nagyobb menekülthullám éveiben, 2015-2016-ban, és a délszláv háború idején, az 1991-1993-as időszakban.

Az orosz támadás ellen védekező Ukrajnából nagyjából további egymillió ember menekült Németországba, ők automatikusan, külön eljárás nélkül védelmet kaptak. A külföldi állampolgárok nyilvántartása (AZR) alapján a sajtóban ismertetett adatok szerint április végén 1 063 658 ukrán háborús menekült tartózkodott az országban.

(MTI)

A címlapképen menekültek elhelyezésére újonnan kialakított konténerek láthatók az egykori berlini Tempelhof repülőtéren 2022. december 22-én. Az Európán kívüli országokból a Balkánon vagy a Földközi-tengeren, illetve Ukrajnából érkező menedékkérők növekvő száma miatt sok németországi befogadóközpont már megtelt. Forrás: MTI/EPA/Filip Singer 

Iratkozzon fel hírlevelünkre