Nézőpont Intézet: nemzetegyesítő volt Ferenc pápa látogatása

Nemzetegyesítő volt Ferenc pápa Magyarországra érkezése, az apostoli látogatás a politikai törésvonalakon is átívelő, pozitív fogadtatásnak örvend – közölte a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján pénteken az MTI-vel.

A felmérés szerint a megkérdezett magyarok több mint háromnegyede (77 százalék) örült Ferenc pápa magyarországi útjának. Mindössze 7 százalék nyilatkozott ennek ellenkezőjéről, feleannyian, mint akik nem tudtak véleményt formálni (16 százalék) a kérdésben. Felhívták a figyelmet arra, hogy az apostoli látogatást minden társadalmi csoport, még a baloldaliak több mint kétharmada is pozitívan értékelte. A kormánypárti szavazók 88 százaléka, a kormánykritikus baloldali szavazóknak pedig 69 százaléka örült Ferenc pápa magyarországi útjának – ismertették. A kormánnyal szimpatizálók mindössze 3 százaléka nyilatkozott negatívan, és 9 százaléka nem tudta megítélni a kérdést – írták, hozzátéve: az ellenzékiek körében is többen voltak, akik nem tudtak véleményt formálni (21 százalék), mint akik számára nem jelentett örömteli eseményt (10 százalék) a pápa látogatása.

 

A Nézőpont Intézet emlékeztetett arra, hogy Ferenc pápa – a bő másfél évvel ezelőtti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus után – második alkalommal látogatott Magyarországra. Közel harminc év után tett római katolikus egyházfő hivatalos apostoli látogatást Magyarországon, amelynek jelentőségét tovább növelte, hogy Ferenc pápa azon kevés nemzetközi szereplők közé tartozik, akik a mostani háborús időszakban a békét szorgalmazzák – olvasható a közleményben. A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása május 2-4-én, ezer ember telefonos megkérdezésével készült. Jelezték: a minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

A felmérést teljes terjedelmében a Nézőpont Intézet oldalán olvashatják.

A címlapképen Ferenc pápa a Szent István-bazilikában. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre