Trombitás Kristóf: Aki csak a politikával foglalkozik, annak reménytelen élete lehet

Önöknek is megvannak azok a fiatalok, akik, hála a jó égnek, soha nem tapasztaltak meg semmilyen elnyomást és diktatúrát, mégis mindig azt kutatják, keresik, mikor és hol lehet tiltakozni a fennálló rendszerrel szemben? Tudják, ők azok, akik a fogyasztói társadalom talán leginkább szerencsés rétege, úgyszintén ők azok, akik kinézet alapján bőven a társadalom privilegizáltabb részéhez tartoznak, akiknek még demokratikus keretek között sem igen kellett különösebb nehézségekkel szembenézniük.

Megvannak ezek a fiatalok, ugye? A folyamatos nyavalygásukkal, amelyekkel különféle társadalmi nemeknek kérnek jogegyenlőséget, magukat természetesen mindennek vallják, csak olyan átlagosnak nem, hiszen mindannyian egyéniségek? A kéretlen, mindenhova beférkőző, nagyon intelligensnek gondolt kritikáikkal, amelyek  – hogy, hogy nem – egy az egyben a 444, vagy a Telex mindennapos kommentmezőjét biflázzák vissza?

Mert nemigen sajnálom én ezeket a fiatalokat, mindenki olyan evilági poklot választ magának, amilyet akar, de mégiscsak szerencsétlenek és nem azért, amiért elsőre sokan gondolnák.

Ugyanis ki az, akinek nem ez a hivatása, ám naponta minden percét kiteszi a jogállamiságon való merengés, a kisebbségi jogok, a demokrácia állapota és úgy alles zusammen a politika?

Nézem ezeket a tényleg szomorú arcokat és arra gondolok, hogy nincsenek barátaik, csajok, pasik, szerelmek, bulik, sörözések, hobbik, munkahely vagy egyéb? Hogy lehet úgy élni, hogy tragikus arccal üldögélsz egy sarokban és neked nem megfelelő politikai változáson vagy éppen változatlanságon lamentálsz 24/7-ben?

Kezdjetek magatokkal már valamit, bármit, annyi dolog van ezen a világon. Higgyétek el, 2002-ben és 2006-ban, de még 1994-ben sem viselkedtek ilyen szánalmasan a jobboldaliak, mert nekik is volt ezer más dolguk. És nem csak ezer más dolguk akadt, de meggyőződésük is volt, hogy valódi sikerek eléréséhez valódi, nehéz munka kell. Az meg sokszor nem látványos, csak éppen hasznos, de mindenesetre leeső lájkokat nehéz vele szerezni. Tudom, hogy fura, meg minden, de pontosan ez a mentalitás vezetett el 2010-ig is. És nem, nem értik.

Ebben az országban – és áhítattal megsúgom, a világon bárhol, de tényleg bárhol, bármilyen körülmények között – azok érzik jól magukat, akiknek céljaik vannak.

Üresen, butaságokat olvasva a Telexről meg a 444-ről, aluljárós, vietnámi falatozókban összegyűlve a haverokkal mindig, minden rendszerben rosszul fogjátok magatokat érezni. Ez nem fenyegetés, inkább szomorú megállapítás. Mert még Észak-Koreában is vannak barátok, Eritreában is vannak szerelmesek, a világ számos nyomorult helyén tudnak boldogok lenni az emberek. Másképp mi értelme is volna ennek az egyetlen életnek? Kapaszkodjatok meg, számos ismerősöm van, akiktől személyesen tudom, hogy még egy olyan elkeserítő, reménytelen, szürke elnyomásban is nagyon boldogok tudtak lenni az emberek, mint a Kádár-rendszer. Mert a közélet nagyon fontos, meggyőződésem, hogy egy magára valamit is adó embernek igenis foglalkoznia kell vele, de ezer más dolog is akad a világon.

És aki egy demokráciában, Európában, sokkal-sokkal jobban élve, mint a világ döntő, túlnyomó része, folyamatosan szenvedni akar, az reménytelen életre ítéli magát.

A címlapképen utcai tüntetés látható a Budai Várban 2023. április 3.-án. Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián