Nem akármilyen dicséret érkezett az Egyesült Királyságból

Királyi hétköznapok címmel nyílt herendiporcelán-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. közös rendezésével.

A herendi porcelán Magyarország egyik legismertebb és legelismertebb márkája, amelyet a világ szinte minden pontján forgalmaznak – mondta L. Simon László, a múzeum főigazgatója a kamaratárlat keddi megnyitóján.

„A mai kiállítás az első állomása annak a sorozatnak, amely bemutatja, hogy a 200 éves Herendi Manufaktúra az évszázadok során mit tett hozzá a magyar iparművészethez.” – nyilatkozta a főigazgató, majd hozzátette, hogy a kiállítótér Magyar EXPO sikerek című tárlatán, valamint a múzeum látványraktárban számos értékes herendi porcelán látható.

Királyi hétköznapok címmel nyílt herendiporcelán-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum)

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója beszédében szólt arról, hogy a mostani tárlaton egy Viktória-evolúció látható. A porcelánokkal terített asztalon az 1851-es klasszikus Viktória-mintától kezdve meg lehet találni a Vilmos herceg esküvőjére készített Royal Garden-mintával festett tálakat is, amelyek stílusa szintén a Viktória-mintából táplálkozik.

Az igazgató arról is beszámolt, hogy a manufaktúrában évente mintegy háromszázezer porcelánt készítenek.

„Herend erős gyökerekkel, de friss innovatív hajtásokkal is rendelkezik” – emelte ki Simon Attila.

A Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnöke Duncan Graham a megnyitón kiemelte, hogy a a herendi porcelán a világ egyik legszebbjeként ismert a britek körében. Felidézte, hogy a londoni világkiállításon bemutatott és aranyérmet nyert kínai stílusú pillangókkal, virágos ágakkal, élénk és vidám színekkel festett motívum az egyik legismertebb herendi minta. A bemutatót 1851. május 1-jén nyitotta meg Viktória királynő Londonban, ahol mintegy 100 ezer tárgyat állítottak ki több mint tizenhat kilométeren, és 15 ezer kiállító részvételével.

„Az Egyesült Királyság és Magyarország közötti történelem szerves részei Herend és lenyűgöző porcelánjai, amelyeket a britek már több mint 170 éve csodálnak” – mondta Duncan Graham.

A Nemzeti Múzeum időszaki tárlatán látható Viktória-minta keletkezése szinte egyidős a herendi porcelán készítésével. A kínai hatás alatt született, stilizált lepkékből és virágzó ágakból álló minta azt a szín- és dekorációgazdagságot reprezentálja, amely kezdettől fogva jellemzi a porcelánmanufaktúra festészeti stílusát.

Királyi hétköznapok címmel nyílt herendiporcelán-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum)

Leghangsúlyosabb eleme a Kínából származó bazsarózsa, amely Európába kerülve a korai porcelánok egyik legkedveltebb motívumává vált. Az egyéni arculat kialakításának lehetőségét a lepkék sokfélesége, a pünkösdi rózsa változatos megjelenési formái teremtették meg, így a kínai eredet ellenére a minta magyar benyomást kelt, felidézve a magyar erdők, mezők, a falusi kertek tarkaságát és zsongását.

A megnyíló tárlat a császárokhoz, királyokhoz, királynőkhöz és az arisztokráciához köthető dekorációkat bemutató sorozat első állomása.

Forrás: MTI, Magyar Nemzeti Múzeum

Iratkozzon fel hírlevelünkre