Erdélyi együttes nyerte A Dal 2023-at

Az Éjféli járat az év dala; a Titán nyerte az idei nemzeti dalválasztó show-t. A Duna könnyűzenei dalversenyének győztese „Az Év Dala 2023” cím és a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” elismerés mellett tízmillió forinttal építheti tovább zenei karrierjét.

Véget ért az ország egyetlen dalválasztója, a döntő nyolc dala szimfonikus változatban versengett az év dala címért a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében szombaton – írták a közleményben. A magyar zenék versenyében a zsűri ismét a nézőkkel együtt kereste az ország slágerét. Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter pontszámai alapján a legjobb négy közé jutott: a blues hangzású Nincsen semmi boldogságom Panka ás Kristóf előadásában, a szólistává előlépett Szebényi Dániel Vigasztaló című produkciója, a filmzenehatású Éjféli járat a szászrégeni Titántól, valamint az énekes-dalszerző Szekeres András lírai dala, Az ősz. A döntés a közönség kezében volt, a nézők a legtöbb szavazattal az Éjféli járat című dalt választották az év magyar slágerének.

A Titán megnyerte „Az Év Dala 2023”, valamint a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” elismerést, emellett – a hazai piacon egyedülálló módon – a zenei produkciója fejlesztésére fordítható tízmillió forintos pénzjutalmat is kap. A döntőbe jutott másik hét versenyző is pénznyereményben részesül. A legjobb négy között végzett másik három produkció előadója öt-öt millió forinttal, a további négy finalista – a mezőny metál képviselője, az EVERFLASH az ukulelés Mocskonyi Dörgő, az egyből magával ragadó QUACK, és a fesztiválhangulatú Roy Galeri – egy-egy millió forinttal építheti tovább zenei karrierjét – ismertették.

A magyar könnyűzene ünnepére, A Dal 2023 fináléjába extra produkcióval tért vissza Oláh Ibolya. A rövidesen megjelenő nyereménylemezének egyik új dala, az Ami a szívemen, az a számon televíziós premierként debütált a Dunán. Az énekes a „Nem adom el” című dallal nyerte meg tavaly a dalválasztót, és ezzel az „Az Év Dala 2022„ címet.


Hirdetés

(MTI)

A címlapképen a győztes Titán együttes tagjai az Éjféli járat című dalért kapott díjjal A Dal 2023 televíziós show-műsor döntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2023. április 29-én. Jobbról a zsűri elnöke, Mező Misi, énekes, zenész, a Magna Cum Laude együttes alapítója és frontembere, díjátadó. MTI/Máthé Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb