Rákóczi Szövetség: közel 1500 diák érkezik a Kossuth téri pápai szentmisére

Közel 1500 diák érkezik a Kossuth téri pápai szentmisére a Rákóczi Szövetség középiskolai szervezeteinek képviseletében – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

A középiskolás diákok Kárpátaljáról, Partiumból és Magyarországról érkeznek vonattal, a MÁV közreműködésével vasárnap reggel 6 óra és 6.30 között a Nyugati Pályaudvarra a 11-es vágányhoz, ahonnan közösen indulnak a Kossuth téri pápai szentmisére. A Nyugati pályaudvarra érkezik vasárnap reggel vendégeink mellett Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és 100 fiatalja, a Misszió Tours szervezésében – írták. Közlésük szerint a pápai szentmisére érkező fiatalokat Böjte Csaba és Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára fogadja a Rákóczi Szövetség vezetőivel együtt.

Bízunk benne, hogy meghatározó, szép élményt nyújt a Szentatyával való találkozás a fiataloknak, akik sokezer magyarral együtt imádkozhatnak a békéért, a keresztény Magyarországért és Európáért

– fogalmaztak a közleményben. Ferenc pápa 2023. április 28-30-ai apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban összesen hat – pénteken, szombaton és vasárnap is két-két – élő közvetítés lesz látható, hallható.

(MTI)

A címlapképen Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson Budapesten 2021. szeptember 12-én. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu 

Iratkozzon fel hírlevelünkre