Josep Borrell: Európának részt kell vennie a Tajvani-szoros körüli őrjáratokban

Tajvan gazdasági, kereskedelmi és technológiai fontosságára hívta fel a figyelmet vasárnap Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, és felszólította az európai országok haditengerészeteit, vegyenek részt a Tajvani-szoros körüli őrjáratokban.

„Az őrjárattal Európa bizonyítaná, elkötelezett a hajózási szabadság biztosítása mellett e kulcsfontosságú térségben” – jelentette ki a főképviselő a Journal Du Dimanche című francia lapnak adott elemzésében.

„Elismerjük Kína növekvő szerepét a térségben, ami nem jelenti azt, hogy elégedettek is lennénk vele. Számos ügyben jelentős nézetkülönbségeink vannak” – jelentette ki Borrell, az egyéni szabadságjogokat említve példaként.

Emellett azt vetette Peking szemére, hogy az európai vállalatok jelentős hátrányban vannak Kínában a kommunista ország korlátozásai miatt, ezért az európai országok hasonló lépéseket tesznek a kínai cégekkel kapcsolatban.

Leszögezte: bár „a boldog globalizáció kora” véget ért, nem szabad teret engedni a zárt gazdasági rendszereknek sem.

„A Tajvannal kapcsolatos álláspontunk világos és következetes: egy Kína van, de nem minden áron” – jelentette ki Borrell, egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy óvakodni kell a provokációktól.

Aláhúzta: a tajvani nép elsöprő többsége szerint a status quo a leginkább elfogadható megoldás.

„Legyünk tehát elkötelezettek ennek fenntartásában” – szögezte le.

Borrell már kedden, az Európai Parlamentben is hangsúlyozta, hogy a régió Európa számára rendkívül fontos, gazdaságilag és stratégiailag egyaránt.

„A Tajvani-szoros a világkereskedelem egyik legfontosabb helyszíne, az EU-nak ott kell lennie a hajózás, a hajózás szabadságát biztosító műveletek révén” – mondta akkor.

Véleménye szerint el kell utasítani minden, Tajvan ügyeibe való külső beavatkozást, mert ez gazdaságilag súlyos következményekkel járhat az EU számára, mivel Tajvan szerepe a legfejlettebb félvezetők gyártásában kulcsfontosságú.

Ukrajnára kitérve Borrel az elemzésben leszögezte: Pekingnek nem áll érdekében Moszkva támogatása, és ezt többször is elmondta Kínának.

„Elsősorban azért, mert az Oroszországnak nyújtott segítséggel csak tovább mélyítené a nemzetközi világrend polarizálódását, noha Peking többször hangoztatta, hogy éppen ez ellen küzd”.

(MTI)

A címlapképen az Arleigh Burke osztályú, irányított rakétával felfegyverzett USS Milius (DDG 69) amerikai romboló áthalad a Tajvani-szoroson 2023. április 16-án. Forrás: MTI/AP/Amerikai haditengerészet

'Fel a tetejéhez' gomb